Megkérdeztem, milyen volt akkor
Azt mondta, hogy kicsi házban laktunk, és hogy esténként mindig ő olvasott nekem, mert én még nem tudtam olvasni. Aztán hozzátette, hogy nagyon hiányoztam neki, amikor elment, és hogy örült, amikor újra megtalált, csak most fordítva van a szerepünk. Megkérdeztem, hogy néztem ki akkor, mire csak annyit mondott, hogy kicsi voltam, és sokat sírtam éjszaka, de ő mindig ott maradt mellettem, amíg el nem aludtam.
„Nagyon hiányoztam neki, amikor elment, és örült, amikor újra megtalált – csak most fordítva van a szerepünk.”
Próbáltam higgadt maradni, folytattam a fürdetést, mintha semmi rendkívüli nem történt volna, de belül teljesen összezavarodtam. Annyi mindent nem tudtam hova tenni ebben a pár mondatban. Honnan tudja egy négyéves, hogy mit jelent az, hogy fordítva van a szerepünk? Miért pont ez a kép jött elő nála, miért nem valami mesefigura vagy rajzfilmhős? Miért pont egy kicsi ház, miért pont az éjszakai sírás – egy olyan részlet, amit soha nem meséltem neki a saját gyerekkoromról, mert tényleg sokat sírtam kisbaba koromban, ahogy azt anyukám mindig elmondta.
Aznap este, miután elaludt, sokáig ültem az ágya mellett, és néztem, ahogy alszik. Eszembe jutott, hányszor éreztem úgy vele kapcsolatban, hogy valahonnan már ismerem őt, még azelőtt, hogy megszületett volna. Eszembe jutott, mennyire természetesen simult hozzám az első pillanattól kezdve, mintha nem most találkoztunk volna először. Eszembe jutott az is, amikor pár hónapos korában néha úgy nézett rám, mintha felnőttként méregetne, és akkor csak nevettünk rajta a férjemmel, hogy milyen komoly tekintete van a babának. Olvass még a témában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
