– Mi lenne ha… Mi lenne, ha lelépnék vele? – ütött szöget a fejében a csalafinta gondolat.
Még soha nem volt ennyi pénz a kezében. Élvezettel lapozgatta a rábízott pénzkötegeket: még bele is szagolt a tízezresekből álló tűzetbe, és arra gondolt, mi minden elérhetővé válna, ha mindez az övé lenne.
Először is vehetett volna egy-egy megbízható mobiltelefont családja minden tagjának, hogy bárhol, bármikor tudjanak egymással beszélni. Aztán elmehetett volna a kedvenc focicsapata ma esti meccsére – Szegedre. Éjszakára szállodában aludhatott volna, másnap pedig bejárhatta volna a hírős várost, és megkóstolhatta volna a helyi finomságokat.
Kifizethette volna a felhalmozódott tartozásai egy részét – mindre úgysem lenne még ennyi pénz sem elég –, majd a maradékból elvihette volna az asszonyt nyaralni a hegyekbe.
– Kálmán! Induljunk! – bökte meg a vállát a társa.
– Jó. Csak elábrándoztam egy kicsit… Milyen jót lehetne nyaralni ennyi pénzből – vágyakozva felsóhajtott.
– Ja. Akár három évet is egyfolytában… Gyere! Ma úgyis fizetésnap van! Meghívlak egy sörre. És a meccs közvetítését is megnézzük…
Még soha nem volt ennyi pénz a kezében. De tudta: soha nem is lesz ennyi pénze – túl nagy lett volna az ár, amit fizetnie kellett volna érte.