Angéla (38) és Tamás (34) 2012-ben határoztak úgy, hogy külön folytatják az életüket. Már azelőtt mindenről megegyeztek, hogy benyújtották volna a válókeresetet. A legfontosabb kérdés természetesen az volt, miként nevelik tovább közös kislányukat, Emmát (7).
– Fontosnak tartottuk, hogy mindketten éppen úgy kivegyük a részünket a gyermekünk életéből, mint korábban – meséli Angéla. – Fel sem merült, hogy Tamás vasárnapi apuka lesz. Ezért úgy döntöttünk, hogy Emma egy hétig nálam, egy hétig nála lesz. Szerencsére a bíró is jól fogadta ezt. A válás békésen, kulturáltan zajlott, és azóta is jó a viszonyunk egymással. Nem mondom, eleinte nehéz volt számomra az új rendszer, hiszen ahhoz szoktam, hogy mindig velem van a kislányom. Ráadásul jó ideig lelkiismeret-furdalással küzdöttem. Szerencsére sikerült túljutnom a nehéz időszakon, ebben sokat segített Tamás is. Rengeteget beszélgettünk, és tudtam, nála is jó helyen van Emma. Egy közös barátunktól – aki pszichológus – megkérdeztem, nem lesz-e baja a lányomnak, hogy így oldjuk meg a gyermekelhelyezést. Ő visszakérdezett, hogy tulajdonképpen a kicsit féltem, vagy magamat? Ez észhez térített. Az is segített, hogy kialakult egy olyan időszak, amelyben élhetem a saját felnőtt életemet, még ha ez kicsit önzően hangzik is. De szerintem az is fontos, hogy a szülő jól érezze magát, hiszen ez pozitívan hat a gyermekre. Valahol hallottam, hogy nem az abszolút tökéletesre kell törekedni, hanem az adott helyzetben a legjobb megoldásra. Úgy hiszem, nálunk ez a lehető legjobb opció.
Angéla és Tamás mindezt úgy oldja meg, hogy hétfőn reggel az egyikük viszi az iskolába Emmát, de már a másik megy érte délután, és nála marad a következő héten. Az ünnepnapokat, iskolai szüneteket előre beosztják. Olvass még a témában
– Eleinte nehezen mentek a váltások, az első 2-3 órában Emma hisztis volt, aztán mintha elfújták volna a rosszkedvét, ment minden simán – folytatja Angéla. – Persze, nem akarom szépíteni, mint minden gyereket, őt is megviselte a válás, ám mindig igyekeztünk vele őszintén beszélni. Elmagyaráztuk neki, hogy mi nem fogunk többet együtt élni. Szerencsére ettől függetlenül stabil a családképe, ez jelenik meg a rajzaiban, szerepjátékaiban is.
