Az esküvője előtti napon beszéltem vele utoljára. Késő este volt már, mindannyian hullafáradtak voltunk a lakodalomra való lázas készülődéstől, csak még jól esett egy kicsit megpihenni mielőtt hazaindultunk. Furcsállottam a szótlanságát, a kedvetlenségét, azt a merengő mélabút, ami erőt vett rajta. Ki kellett volna csattannia a boldogságtól, hiszen minden és mindenki a nagy napra várt, készen állva arra, hogy méltón megünnepeljük a szerelmük beteljesedését.- Valami baj van? – kérdeztem halkan, mire ő kétségbeesett tekintettel nézett rám. Megrémített az arckifejezése. - Baj? Az van. Nem érzek semmit. – felelte, majd látva értetlenkedésemet folytatta: - Nem vagyok szerelmes, sőt már csak nem is vonzódom hozzá. Félek ettől az egésztől – mi lesz így velünk, ha már most kételkedek?Hosszú pillanatokig képtelen voltam megszólalni:- Ne mondj ilyeneket. Szerintem ezt csak most érzed – a célegyenes előtt sokan bepánikoznak – érveltem. - Nem. Ez nem pánik. Már régebb óta így vagyok vele, csak… - Csak? - Csak nincs jobb lehetőségem.Megborzongtam: lehetőség? Összeházasodni valakivel csak azért, mert nincs helyette jobb LEHETŐSÉG? - Nem várhatok örökké az igazira, mert elrohan mellettem az élet. – győzködte saját magát, majd határozottan felállt, és elindult az ajtó felé. - Na, menjünk – holnap nehéz nap vár ránk! …Ott álltam az első sorban – láttam amint örök hűséget fogadnak egymásnak. Jóban és rosszban, egészségben – betegségben… Szerelem nélkül. Vajon hányan élnek így körülöttünk? Hányan választják ezt a lehetőséget – a társas magány lehetőségét?
Az esküvője előtti napon beszéltem vele utoljára. Késő este volt már, mindannyian hullafáradtak voltunk a lakodalomra való lázas készülődéstől, csak…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
