Zéró szénhidrátos diétának is nevezik a húsevő étrendet, ami – valamiért a növényalapú étrend előretörését meglovagolva – egyre népszerűbb mindenki körében. A lényege annyi, hogy a diétába csak állati eredetű ételek illeszthetők be, és azok közül is inkább a hústermékek, valamint bizonyos mértékben a tejtermékek.
Nagyjából a vegán étrend ellentéte: minden kiesik, ami növényi alapú, és minden jöhet, ami az állatoktól származik.
Túl jónak hangzik, hogy csak bacont és töpörtyűt egyen az ember a fogyáshoz, szakértők szerint pedig van is vele probléma – ezzel a fajta étrenddel inkább ártunk, mint használunk a szervezetünknek. Arról nem is beszélve, hogy a környezetet sem óvjuk vele túlságosan.
A diétát Shawn Baker tette népszerűvé az erről szóló könyvével, és mivel egy orvosról van szó, nagyon sokan belelkesültek az ötlettől, hogy mégiscsak egészséges lehet, ha szinte kizárólag húst fogyasztunk. Baker engedélyét azonban már 2017-ben visszavonták, a könyv pedig tavaly jött ki, így azért már sejthető, hogy annyira nem szakember az illető, mint amilyennek szeretné eladni magát. Olvass még a témában
Apró nyomok nagysága – Momentumok, amikre örökre emlékezni fogok
Miért nem tudok más nők sikerének örülni úgy, hogy közben nem a saját kudarcomra gondolok?
„Tiszta lap” mantrák szeptemberre: ez a neked szóló megerősítés a Szűz szezonban
Ezt hozza 2026. augusztus 29. a numerológia szerint: harmónia és kapcsolatok
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






