A fiatal felnőttkor nem túl könnyű: ekkor már nincs kibúvó, ténylegesen magunkért kell felelnünk. Sokkal inkább a szüleink szorulnak a támogatásunkra, minthogy mi elvárhassuk azt, hogy bármilyen szinten segítsenek bennünket. A legtöbben manapság a harmincas éveik közepén alapítanak családot, márpedig akinek van gyermeke, az tudja, hogy az első néhány év minden, csak nem könnyű.
Ezt támasztja alá az a közelmúltban készült, 2000 fő bevonásával összeállított tanulmány is, amelyikben 30 év felettieket faggattak. Ugyan a megkérdezettek azt állították, hogy a harmincas éveik közepén már jobban kezelték a stresszt, mint egy évtizeddel korábban, valójában a statisztikák alapján a 36 éves felnőttek a szenvednek a leginkább a stressztől. 18%-uk állította, hogy az egész élete a stressz körül forog. Mindig – nappal és éjszaka, hétköznap és hétvégén – egyaránt stresszesnek érzik magukat a megkérdezettek. Ez talán nem tűnik olyan soknak, de csaknem minden ötödik megkérdezett, aki a harmincas éveiben jár, így nyilatkozott.

Min stresszelünk a kutatás szerint?
Az eredmények alapján a leggyakoribb stresszforrást a pénzügyi problémák jelentik, ezek vezetik a sort 52%-kal. Azonban szinte alig maradnak el mögöttünk a családi nehézségek, amit 51%-ban jelöltek a megkérdezettek. Magas arányú stressz-forrás a munkahely is 36%-kal és tudjuk, hogy ezek a tényezők összeadódnak. Olvass még a témában
Így készülünk a karácsonyra válás után, közös gyerekkel
„Úgy viselkedett, mintha a szolgái lettünk volna” – Idegenvezetők mesélnek a legpofátlanabb turistákról
Ezt hozza 2026. október 18. a numerológia szerint: egyensúly és kapcsolatok
„Ha ezt rendeli az étteremben, rögtön tudom, hogy igazából nem gazdag” – Ultragazdagok mesélnek arról, mi leplezi le, aki csak gazdagabbnak akar tűnni
Nem csoda, hogy mindez nagyobb fáradtsággal jár, ami ugyancsak jelentős stresszforrás lehet, hiszen fáradtan mindent nehezebben viselünk. Ezt említették is a megkérdezettek, akik 74%-ban mondták, hogy amikor kevesebb energiájuk van, akkor nehezebben küzdenek a stresszorokkal.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.





