A 7 legnépszerűbb masszázsfajta

A 7 legnépszerűbb masszázsfajta

Címlap / Stílus / Test / A 7 legnépszerűbb masszázsfajta / 2. oldal

Masszíroztatni kevés kivétellel mindenki szeret. Alaphatásukban az összes megegyezik, de azért vannak lényeges különbségek egyes fajták közül. Tudd meg, melyik masszázsfajta pontosan mire is való!

Nyirokmasszázs

Való igaz, az összes masszázsfajta hatással van a nyirokkeringésre, viszont ezzel kifejezetten ezt célozzuk meg. A bőr és a kötőszövet átdolgozásával elvezetődik a nyirokfolyadék, ami által megszűnik az ödéma, a cellulitis, a méreganyagok eltávoznak, valamint erősödik az immunrendszer.

Kúrában érdemes alkalmazni, mivel csak néhány alkalom után látható a javulás, viszont az eredmény igencsak hosszan tartó. Mivel csökkenti a gyulladást és elősegíti a sebgyógyulást és a sejtek, szövetek regenerálódását, műtétek után sokszor ajánlják- persze ekkor orvosi beleegyezés szükséges.

Shiatsu masszázs

Ez a keleti masszázsfajta abban különbözik az eddig említettektől, hogy ebben az esetben inkább az ujjakat használják az egész tenyér helyett, ezért is nevezik ujjmasszázsnak is.

Az akupresszúrára épülő kezelés az egész testre hat, mivel a masszőr a meridián pontokat stimulálj,a hogy az energia (csí) szabadon áramolhasson és a blokkok megszűnhessenek, melyek a betegségeket okozzák.

Pontmasszázs

Hasonlóan a Shiatsu masszázshoz ez is inkább az akupresszúrás pontokra helyezi a hangsúlyt. Leggyakrabban az arcon alkalmazzák, melynek hatására beindul a vérkeringés, megszűnik az állandó fejfájás, valamint csökken a ráncok mértéke is.

A kezelés igazán kellemes és fájdalommentes, sőt, olyannyira ellazít, hogy a vendég sokszor álomba is szenderül a vendég. A nyomás mértéke nem erős, mivel itt a lényeg nem kifejezetten ezen van, hanem a megfelelő pontok stimulálásán.

VIDEO 2024 legszebb sminktrendje, a gyöngyházfényű smink

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!

Oldalak: 1 2

»