Svéd masszázs
A svéd masszázst alap masszázsnak is szokták nevezni. Ez a tipikus, lazító, frissítő fajta, amit minden masszőrnek ismernie illik. A szépség-és masszázsszalonokban mindig megtalálható a szolgáltatások közt, bár nem mindenhol írják ki, hogy erről van szó.
A masszázs címszó alatt legtöbbször ezt értik, de ha nem is pontosan ezt a fajtáját alkalmazzák, számtalan fogását használják, a többivel elegyítve. Hatásai közül lelki szempontból leginkább, a relaxáció, a stressz elűzése a legfontosabb, míg a testet nézve az izmok ellazítását, a vérkeringés fokozását, valamint a méregtelenítést szokták megemlíteni a szakemberek.
Gyógymasszázs
A svéd mellett a gyógymasszázs a legelterjedtebb, nem csoda, hiszen rengeteg ember szenved reumás, mozgásszervi panaszoktól. Ekkor a masszőrnek másfajta képzésben kell részesülnie, és pontosabb, alaposabb anatómiai ismeretekkel kell rendelkeznie, mert ha nem nyúl megfelelően hozzá a beteghez, akkor kárt is tehet benne.
Mivel mélyebben dolgozik, mint a svéd masszőr, olykor fájdalmasabbak a fogások is, főleg, ha a problémás részeken nyúl bele az izomban.
Gyógymasszázst sokszor felírhat orvos is kiegészítő kezelésként, de szerencsére beutaló nélkül is igénybe vehetjük a szolgáltatást, ám vannak olyan esetek, amikor orvosi beleegyezést kell magunkkal vinni.Ayurvedikus masszázs
Az ayurvedikus masszázs a holisztikus gyógyászathoz tartozik, tehát a testet és a lelket egyszerre kezelik. Egy előzetes beszélgetés alapján a masszőr megismerkedik a vendégel, és ez alapján besorolja egy típusba.
Ennek ismeretében kialakítja a személyre szabott kezelést a páciensnek megfelelő olajjal, esetleg gyógynövényekkel. Az ayurvedikus masszázson belül több fajtát is megkülönböztetünk, attól függően, hogy mi a célunk, illetve hogy hol vannak problémáink.
Zsírégető masszázs
Nyár elején az egyik legnépszerűbb masszázsfajta, hiszen drasztikus diéta és mozgás nélkül is megszabadulhatunk pár centitől, illetve a narancsbőrtől. (Természetesen ha ezeket is betartjuk a kezelések mellett, akkor a fogyás hamarabb beindul és nagyobb mértékű lesz.)
Sajnos nem tartozik a fájdalommentes kezelések közé, mivel a speciális mozdulatokkal a szakember szó szerint széttöri a lerakódott zsírt, ami nem a legkellemesebb érzés- viszont hatásos. A zsírégető masszázs eredménye akár már az első alkalom után meglátszik cellulitis szempontjából, mivel a kapszaicin tartalmú krémmel való munka extra gyorsan elhalványítja, vagy megszünteti a karfiolszerű bőrt.
Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!