Körbe-körbe
Alkonyatkor sétáltam haza egy dűlőúton, egy kis faluban nyaraltunk. Először a kislányt láttam meg, néztem, miért tartja előre mindkét kezét. Aztán megláttam a macskákat. A lány előtt vagy 15-20 macska szaladt körbe-körbe, egy kb. 10 méter sugarú körben. A lány csak állt, nézte őket kitartva a kezeit, a macskák meg csak rohantak körbe, szürreális látvány volt. Végül a lány észrevett, rám nézett és a macskák szerteszét szaladtak. Remegett a lábam, féltem, hogy engem is „megigéz”, de csak otthagyott és nem láttam többet. A barátaim kinevettek, azt mondták, sokat ittam, de nem voltam részeg és tudom, mit láttam.
Útmutatás
Nagymamámat vittem látogatni a dédit, a falu szélén lakott, nem messze a temetőtől, ahol sok világháborúban elesett katona sírja volt. Úgy alakult, hogy ott aludtunk, én pedig hajnalban elmentem futni. A szürkületben láttam egy alakot, aztán még egyet, aztán még egyet. Az egyiknél tisztán láttam az egyenruhát és a szuronyos puskát. Amikor hazaértem – halálra rémülve, verejtékemben úszva – és elmeséltem nekik, mit láttam, de a dédi csak legyintett. Azt mondta, legközelebb csak meg kell mutatnom nekik, merre van a falu és békén hagynak. Úgy mondta, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.
Olvass még a témában
A kolléga
Egy középkorú nő kollégám meghalt, ott voltam a temetésén. Két évvel később láttam egy üzletben, ahol sokszor vásároltunk együtt. Vörös hajához a kedvenc kék pulóverét viselte és a gyümölcspult előtt állt. Földbe gyökerezett a lábam. Tudtam, hogy halott, mégis ott állt. Aztán észrevett és egy pillanat alatt eltűnt. Nem úgy nézett ki, mint egy szellem: nem volt átlátszó, nem lebegett. Azóta meggyőződésem, hogy mindenki napi szinten lát szellemet, csak nem ismerjük fel őket mert úgy néznek ki, mint mi.
A cikk folytatódik, lapozz!
