„A kollégáim végighallgatták, ahogy pisilek” A legkínosabb kihangosított beszélgetések

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / „A kollégáim végighallgatták, ahogy...

„A kollégáim végighallgatták, ahogy pisilek” A legkínosabb kihangosított beszélgetések

Időzítés

Tűzoltó vagyok és egy autóbalesethez szálltunk ki. Az apa kirepült a szélvédőn, halott volt, amikor megérkeztünk. Elvittük, majd a tizenéves lányát vágtuk ki a kocsiból, aki hol magához tért, hol újra elájult. Éppen magánál volt és nyugtatgattam, amikor a rádiómon megszólalt a kollégám hangja: „Az apa hulláját elvitték, hogy van a lány?” Természetesen szegény lány azonnal elkezdett zokogva üvölteni.

5 csillagjegy, akivel a gyerekek azonnal szót értenek

Szól a rádió

Itt nem a telefon volt a ludas, hanem az iskolarádió. Felolvastam a híreket, majd elköszöntem a hallgatóktól és kikapcsoltam a mikrofont. Ezután az osztálytársamhoz fordultam és mondtam neki, hogy siessünk, mert a vén banya Teri néni le fog cseszni minket, ha elkésünk a köcsög matekórájáról. Amikor megérkeztünk a terembe, éreztem, hogy valami feszültség van és szünetben a többiek elmondták, hogy nem volt kikapcsolva a mikrofon, szegény Teri banya mindent hallott.

Elio, akinek a képzelőereje határtalan – Érkezik a Pixar új animációs filmjeKövetkező cikkünkElio, akinek a képzelőereje határtalan – Érkezik a Pixar új animációs filmjeA Pixar új animációs filmje egy 11 éves fiú, Elio történetét követi nyomon, aki a világűr iránti rajongásával és az élénk képzelőerejével kitűnik kortársai közül. A film kezdetén egy váratlan esemény következtében tévedésből őt választják ki, hogy képviselje a Földet egy különleges kongresszuson. Így aztán Elio egy…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

5 ruhadarab, ami ötven felett inkább öregít
A Kikapcsolódás rovat legjobbjai minden pénteken a postaládádban

Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.