„A kollégáim végighallgatták, ahogy pisilek” A legkínosabb kihangosított beszélgetések

„A kollégáim végighallgatták, ahogy pisilek” A legkínosabb kihangosított beszélgetések

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / „A kollégáim végighallgatták, ahogy pisilek” A legkínosabb kihangosított beszélgetések

Nincs kínosabb, mint amikor azt hiszed, egyetlen emberhez beszélsz, de közben mások is hallanak.

VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?

Kínos

Felhívtam haverom, aki köszönés után egyből közölte, hogy én vagyok az első, aki megtudja, hogy Ágota már nem a barátnője. Itt kitörő örömmel kezdtem el ujjongani, hogy de jó, hogy kidobta azt a buta luvnyát, mindenki utálta és végre megszabadult tőle. Itt hosszú csend következett, majd Ágota fagyos hangon üdvözölt. Kiderült, hogy ki voltam hangosítva a kocsijukban és haverom azt akarta mondani, hogy a csaj már nem a barátnője, hanem a menyasszonya, ugyanis eljegyezte. (Mondanom sem kell, az esküvőre nem voltam hivatalos.)

Jaj

Autóban ültem anyámmal, amikor a férjem hívott. Kihangosítottam, mert nem akartam vezetés közben beszélni és még mielőtt ezt közölhettem volna vele, azzal kezdte a mondandóját, hogy: „Leadtam apámnál a gyereket, és alig várom, hogy a nyelvem a testnyílásaidba dughassam este.” Szerencsére anyám laza és csak nevetett rajta.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/6
Következő»
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!