Ebben az 5 országban a legegészségesebb élni – kevés stressz, jobb ételek, támogató közeg

Címlap / Életmód / Egészség / Ebben az 5 országban a legegészségesebb...

Ebben az 5 országban a legegészségesebb élni – kevés stressz, jobb ételek, támogató közeg

5. Szingapúr

A világ egyik legjobb egészségügyi rendszerét tudhatja magáénak Szingapúr, amely szintén azok közé az államok közé tartozik, ahol a legegészségesebb élni. Míg más országokban autóval közlekednek az emberek, a legtöbb szingapúri gyalogol, és ezt nem szükségből, hanem egészségmegőrzésből és a mozgás öröméért teszik.

Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád

Kutatások szerint a kék zónában élők (Szingapúr is egy kék zóna) ahelyett, hogy idősek otthonába tennék a szeretteiket, inkább maguk mellett tartják és gondozzák őket, ezzel is növelve az idős emberek átlag élettartamát.

A szingapúri emberek tiszta levegőn és rendezett városi körülmények között élhetnek. Mivel sok ázsiai ételt, egészséges alapanyagot, köztük halat, rizst és fermentált élelmiszereket fogyasztanak, rendkívüli testi és lelki egészségnek örvendenek.

7 népi gyógymód megfázás ellen, amit ki kell próbálnodKövetkező cikkünk7 népi gyógymód megfázás ellen, amit ki kell próbálnodA mézes-citromos ital az egyik legismertebb házi praktika, amelyet évszázadok óta alkalmaznak különböző nyavalyák ellen, így nem meglepő, hogy a megfázás tüneteinek enyhítésére is bevált módszer lehet. A méz nyugtató hatású tulajdonságai segíthetnek a torokfájás enyhítésében, míg a citrom C-vitamin tartalma támogathatja az…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
⚖️KisokosBMI-kalkulátortesttömegindex és haskörfogat→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Az anyósom kidobta az összes főztömet a hűtőből
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.