A lefektetett szabályok
A léböjt alatt nincs koffein, alkohol és a levek mellé kizárólag rozskenyeret fogyaszthatsz, amire azóta sem tudok ránézni. Az előkészületek még nagyon izgalmasan zajlottak. Kiválasztottam az öt levet, megvettem a rozskenyeret és teát, ami szintén a méregtelenítést fokozta. Utolsó nap még gondoskodtam egy igazán finom, nem túl egészséges vacsoráról, majd egy csütörtöki napon bele is vágtam a kalandba.
Így ne csináld!
Optimális körülmények között egy léböjt kúra nyugalomban és relaxációban zajlik, azonban én most nem tudtam ezt megoldani, így kénytelen voltam a hétköznapi rohanásba besűríteni. Meglehetősen kemény kezdés volt, ugyanis keveset aludtam aznap éjjel, rossz hangulatban ébredtem és még a kávémat sem kaphattam meg. Ez utóbbihoz már hozzászoktam, ugyanis akkor már pár hete koffein nélkül boldogultam a mindennapjaimban, de a léböjt első napján bármit megtettem volna egy csésze feketéért.
Rohantam, idegeskedtem, késő estig dolgoztam, mindezt úgy, hogy közben alig volt energiám. Napi nyolc szelet rozskenyér engedélyezett, de én öttel is beértem, tekintve, hogy nem túlságosan ízletes fogásról van szó. Az első szeletnél már bepánikoltam, hogy mégis hogyan fogom ezt kibírni, de szerencsére hamar rájöttem, hogy lepirítva akár még finomnak is mondható. A második nap, viszont meglepően jól telt. Energikus voltam és pehelykönnyűnek éreztem magam. Olvass még a témában
Ezt tartogatja nekünk az idei október, avagy minden, amit a Mérleg jegyűek szezonjáról tudnod kell
Egyszerre jog és felelősség: Ezért és így beszélek a lányommal az idei szavazásról
November 18. Ezen a héten ők ünnepelnek: íme, a hét legszebb női nevei és meglepő jelentéseik
Megtalálhatták a bizonyítékát annak a pillanatnak, amikor a lelkünk elhagyja a testünket
Nem voltam éhes, sokkal inkább szomjas, így rengeteg vizet ittam aznap. Az esték nehezebbek voltak, mert nem egyszerű korgó gyomorral elaludni, viszont végig akartam csinálni a kúrát. A harmadik nap már hétvége volt, ami talán nehezebbnek bizonyult, mint a hétköznap, ugyanis egész nap cseresznyét szedtem, amiből természetesen egy szemet sem ehettem. Nem tudom, hogy csináltam végig, tekintve, hogy a kedvenc gyümölcsömről volt szó, de elszánt voltam és nem akartam elbukni. Az utolsó nap már tényleg szenvedés volt, de ugyanakkor sok pozitívuma is volt a léböjtnek:
- kitisztult a bőröm
- felgyorsult az emésztésem
- energikusabb lettem
- könnyűnek éreztem magam
- fogytam

A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





