🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/8 Villa Borghese
Colosseum, Forum Romanum, Trevi-kút, Pantheon, Spanyol-lépcső, Vatikán… Rómában annyi a látnivaló, hogy a gyönyörű Villa Borghese talán bele sem fér az időnkbe, ha csak egy hétvégére érkezünk. Pedig feledhetetlen élmény a tavak, szökőkutak, paloták, szobrok és pompás növények között lesétálni az ebédre elfogyasztott tésztát.
Megfejtés: Róma, Olaszország
5/8 Könnyek Palotája
A ránézésre nem túl jelentősnek ható épület valójában egy fájdalmasan szomorú történelmi időszaknak állít emléket, egyszerre rámutatva a politikai játszmák egyénekre, családokra gyakorolt hatására, valamint a diktatúrák néha egészen abszurd formákat öltő mindennapi megnyilvánulásaira. A Könnyek Palotája talán nem elsőként jut eszedbe erről a városról, de mindenképpen érdemes felkeresni.
A fal, a dóm és a pezsgő éjszakai élet mellett a Könnyek Palotáját is érdemes felkeresni, mert sokat megtudhatsz az egykor megosztott Berlin történetéről: a Tränenpalast a Friedrichstrassen található S-Bahn megállónál áll, 1962-ben emelték és 1990-ig határátkelőként szolgált. A kelet-berlini rokonok itt búcsúztak el a látogatóba érkezett, nyugatra visszautazó családtagoktól, akik az üvegépületből egyenesen a pályaudvarra mentek – ami már egy másik fennhatóság alá tartozott.