Előfordul, hogy az áldozat olyan helyzetben van, hogy csak úgy tud segítséget kérni, hogy a bántalmazó mellette van.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Sürgős
Bármit kérdeztem, a nő csak azt ecsetelte, milyen pizzát szeretne. Kérdeztem, hogy bajban van-e, mire mondta, hogy igen, nagyon éhes. Elmondta a címét és közölte, hogy nagyon siessünk, mert ő és a férje már éhenhalnak. Így tudtuk, hogy házastársi erőszakhoz kell kimennünk.
Szavak nélkül
Valaki megcsörgetett minket, hallottam egy kis szuszogást, majd letették. Amikor visszahívtam a számot, azonnal kinyomták. A lokációkereső megadta a hívás helyének koordinátáit, de ez nagyon pontatlan tud lenni. Itt szerencsénk volt, mert vidéken volt egy ház a semmi közepén. Kimentek a rendőrök, akik azt mondták, egy férfi nyitott ajtót és azt mondja, egyedül van. Mondtam nekik, hogy nézzenek körül az udvaron, mert úgy hallottam, mintha kintről jött volna a hívás. Megtalálták a barátnőt leragasztott szájjal, egy fához kötözve.