Carly Thornock belsőépítész vezette azt a kutatócsoportot, amely az Egyesült Államok nyugati részén 164 kisgyermekes család bevonásával vizsgálta az emberek otthonukhoz fűződő viszonyának és a családi élet boldogságának kapcsolatát. A vizsgálatban részt vevők széles spektrumon helyezkedtek el mind a jövedelmük, mind az otthonuk típusa szempontjából – voltak olyanok is, akiknél kevesebb mint 9 négyzetméter volt az egy főre eső élettér.
Nagyobb otthon, boldogabb család?
A vizsgálat két éve alatt megfigyelték, hogy a fizikai környezet hogyan befolyásolja a családi élet működésének négy alapvető elemét: az érzelmi reagálást, az érzelmi kifejezést, az elfogadást és a döntéshozatalt.
A gyermekek és a szülők is töltöttek ki kérdőíveket, amelyeken azt kérdezték tőlük, mennyire értenek egyet az olyan állításokkal, mint például „A házamban úgy érzem, túl zsúfoltan vagyunk” vagy „A családtagok úgy érzik, elfogadják őket olyannak, amilyenek”. A kutatók ezután ezeket a válaszokat különböző változókkal vetették össze, például a család házának mérete, a jövedelem, vagy az otthon szobáinak száma és a családtagok száma. Olvass még a témában
A kutatók általánosságban azt találták, hogy az egy főre eső fizikai tér növekedése a boldogabb családoknak felel meg, azaz többnyire ha nagyobb volt az otthon, boldogabb volt a család is.
Ami viszont igazán meglepő, az az, hogy ennél is többet számított, hogy maguk a családok hogyan értékelték a fizikai teret – az egy személyre jutó tér, illetve az, hogy az ott lakók zsúfoltnak érzik-e az otthonukat, sokkal nagyobb hatással volt a lakók egymás közötti kapcsolatára, mint a lakás tényleges mérete. Vagyis nem az számít, hogy mekkora hely jut egy embernek, hanem hogy ő maga mekkorának érzi azt.
