Címlap / Életmód / Ezotéria / Kínai horoszkóp 2013 – A Kígyó éve

Kínai horoszkóp 2013 – A Kígyó éve

Tigris

A Tigris jegyében születtél, ha születési éved egyike a következőknek: 1926, 1938, 1950, 1962, 1974, 1986, 1998, 2010

Mivel a 2013-as év a Kígyó éve, jó szerencse köszön a Tigrisekre is, hiszen a Kígyók és Tigrisek kiegészítik egymást. A Tigrisek egyaránt vonzó és meggyőző személyiségek, akiknek kalandos és meglepetésekkel dúsított az életük. Őszinte, megbízható emberek, akik ugyanezt várják el barátaiktól is. 

Karmikus visszatérés: 4 csillagjegy, akinél megszólal a múlt
Munka és anyagiak: Kevés dolog lesz kedvezőtlen ebben az évben. Nagyra értékelik munkájukat, azonban számtalan stresszhelyzet fogja megnehezíteni hétköznapjaikat. Pénzügyi fronton kisebb nehézségekre és veszteségre számíthatnak, amiből azonban hamar ki tudnak lábalni és az év közepétől stabilizálódik anyagi helyzetük. Kezeljék különös odafigyeléssel üzleti partnereikkel való viszonyukat, mert  átverés áldozatai lehetnek. 
Szerelem: A 2013-as kínai horoszkóp szerint gyönyörű szerelmi életben lesz része a Tigriseknek. Könnyen szerelembe esnek, a házasságban élők pedig néhány emlékezetes szerelmi pillanatot fognak átélni. 
Egészség: Egy kisebb egészségügyi gond fog egész évben zavart okozni, kitartó odafigyeléssel és a megfelelő segítség igénybevételével azonban a Tigris legyőzi a problémát. Összességében szerencsére és sikerekre számíthat 2013-ban, ezért minden oka megvan az optimizmusra.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Rák és Skorpió: a kötelék, ami sosem szakad el teljesen
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.