Az esküvő napja még a legkisebb, legmeghittebb felállásban is egy óriási érzelmi hullámvasút. Hónapokig tartó tervezés, izgalom, csendes stressz és várakozás sűrűsödik össze abban a néhány órában, amikor végre kimondjuk az igent.
Mi eredetileg sem terveztünk nagy hűhót, sőt, az volt az alapgondolat, hogy csupán két tanú jelenlétében kötjük össze az életünket, ám a végén mégis úgy döntöttünk, a szüleinket is meghívjuk. Így vált ez a nap nemcsak a mi közös utunk kezdetévé, hanem egy olyan pillanattá is, amely örökre megváltoztatta (vagy inkább megerősítette), hogyan tekintek a családi mintáinkra és az érzelmeink megélésére.
Pár jól eltalált mondat és az első könnycseppek
Mivel az anyakönyvvezetőnk egy kedves ismerősünk volt, rendkívül rugalmasan kezelte a kéréseinket, és szeretettel rendezett körülöttünk mindent. Annyiszor hozta szóba a szülőköszöntőt, hogy a végén beadtuk a derekunkat – de szigorúan azzal a feltétellel, hogy ez sem lesz túltolva. Ennek megfelelően tényleg csak néhány tiszta, szívből jövő mondat hangzott el, amit egy-egy meleg ölelés követett. Olvass még a témában
Só a nyílt sebre vagy az első lépés a gyógyulás felé? Egy hétre újra kutya lett a házban
A pénzes férfi alapít még egy családot, a pénzes nő pedig meg sem házasodik
Ezt hozza 2026. szeptember 10. a numerológia szerint: harmónia és együttműködés
Mersz segítséget kérni, vagy inkább mindent magad oldasz meg? Teszteld!
Anyósom és apósom már a kezdetektől fogva pityeregtek, hiszen náluk, velük ez mindig is a világ legtermészetesebb dolga volt. Legyen szó örömről, bánatról vagy bármilyen megható pillanatról, mellettük ér sírni, az érzelmek szabadon utat törhetnek maguknak.
Édesanyám viszont nem sírt, még ha pontosan láttam is rajta, valójában meghatódott. Belül biztos „küzdött” a felkavaró érzésekkel, és legfőképpen azzal, hogy mindezt kordában tartsa. Rám nézett, a szeme csillogott, majd a szülőköszöntő végén az ölelés közben vett egy mély levegőt, mintha saját magát figyelmeztetné – és mosolyogva kimondott két szót:
„Nem sírunk!”
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






