Párkapcsolat / Szerelem

Jelek, hogy a párod még nem áll készen a gyerekre

Jelek, hogy a párod még nem áll készen a gyerekre

Előbb utóbb mindenki életében eljön az a pillanat, amikor gyereket szeretne. Azonban a házaspár nem mindig áll ugyanakkor készen erre a nagy feladatra. Jelek, melyből kiderítheted, a párod még várna a családbővítéssel!

Ha mondja

Akkor van a legegyszerűbb dolgod, ha a pároddal őszintén meg tudjátok beszélni a dolgot. Amennyiben azt mondja, hogy ő még legszívesebben kettesben lenne veled, akkor nincs mit tenni, el kell fogadni.
Nem lehet senkit sem erőltetni, hiszen ez hatalmas döntés, így csak akkor vágjatok bele, hogy mindketten felkészültetek rá. Azonban van, hogy nem ennyire egyértelmű a helyzet, így olvasnunk kell a jelek között, hogy valójában miképp is áll ehhez a témához.

Nem is hajlandó róla beszélni

Rossz jel, ha ahányszor szóba kerül a baba, akkor mindig hárít. Természetes, ha a nők egy idő után szóba hozzák a gyereket, de olykor megesik, ha a pasi nem is hajlandó erről beszélni, még úgy sem, ha csak a távoli jövőt tervezgetitek.
Ilyenkor két dolgot tehetünk: vagy várunk, míg szerelmünk felnő, vagy ha sokáig húzódik és ketyeg az a bizonyos óra, akkor keresünk egy olyan férfit, akivel megegyeznek a terveink.

Éretlen

Amennyiben párod még mindig legszívesebben a haverjaival tölti az időt, nem akar komolyabb dolgokkal foglalkozni, akkor szinte biztos, hogy még ne áll készen az apaságra, bármennyire is hangoztatja, hogy igen.
Az embernek felnőtté kell válnia ahhoz, hogy gyereket vállaljon. Persze ez nem jelenti azt, hogy teljes egészében maga mögött kell hagynia gyermeki oldalát, hanem csupán fel kell nőni a feladathoz.

Nem tud másért felelősséget vállalni

Sokak szerint a felnőttkor ott kezdődik, amikor felelősséget tudnunk vállalni a döntéseinkért. Azonban hogy ez kinél mikor érkezik el, az már más kérdés, hiszen mindenki más ütemben érik.
Ha gyereket szeretnél, el kell gondolkodnod azon, párod vajon miként viszonyul más élőlényekhez, növényekhez, állatokhoz. Amennyiben szeretettel és odaadással gondoskodik róluk, akkor nagy valószínűséggel egy kisbabával is ugyanezt tenné.

Feszélyezve érzi magát a gyerekek társaságában

Nagyszerűen leszűrhető az, hogy készen áll a pasid a családalapításra abból, ha megfigyeled, hogyan viszonyul a kicsikhez.
Ha megtalálja velük a közös hangot, nem zárkózik el tőlük, akkor valószínű, hogy előbb-utóbb szeretne sajátot is, viszont amennyiben feszélyezve érzi magát a társaságukban, inkább elvonul, és nem próbál velük kontaktust teremteni, akkor még várni kéne a családalapítással.

Teljes elutasítás a témával kapcsolatban

Legyen az nő, vagy férfi, amikor készen állnak egy gyerekre, akkor ösztönösen megnézik az útjukba kerülő babákat, vásárlásnál a babaholmikat, babakocsikat, és elméláznak azok, hogy valamikor ők fogják ezeket a holmikat megvenni a saját gyermeküknek.
Azonban ha a „de édes kisbaba!” felkiáltásunkra férjünk csak annyit válaszol, hogy szegény szülők, biztosan megállás nélkül sír és hisztizik, akkor még biztosan nem akar sajátot.

Harag a gyerekes barátokra

Amikor az ember már benne van a korban, akkor előbb-utóbb a barátaiknál megjelennek az első csemeték. Ezt általában a pasik lelkesedéssel veszik tudomásul, viszont ha állandóan bosszankodik a párod amiatt, hogy a gyerek leköti haverja minden idejét, és minek kellett neki baba, akkor ne számíts arra, hogy hamarosan bővülni fog a családotok. Bár ki tudja, lehet, hogy épp meghozza neki a kedvét!Az, hogy egy pár gyereket vállal, az életben a legnagyobb döntés, tehát érdemes kivárni az az időpontot. Persze azt mondják, sosincs ideális időpont, mert mindig lehet valami kifogást találni, viszont ha a párunk nem akarj még babát, az bizony nyomós indok…

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást