Értékes munkák
Nagybátyám az egyik családi videócsetben őszinte áhítattal beszélt feleségéről, aki mindig kijött a konyhapénzből. Most pedig, hogy csak ő jár vásárolni, rádöbbent, hogy milyen drága az élelmiszer. (És mennyi idő és energia elmegy a vásárlással akkor is, ha ő kocsival, „nagy tételben” végzi.)
A gyerekekkel való állandó foglalkozás pedig minden ismerős apukát a végletekig lefárasztott, ezt szinte mindegyikük megemlítette. Zoli azt mondja, hálás azért, hogy így alakult az élete, mert ez kellett ahhoz, hogy rájöjjön, sokkal jobb apává és férjjé kell válnia.
„Mint oly’ sokan, én is elkezdtem kenyeret sütni. Ezt a mai napig nem hagytam abba, ezért pékárut már nem veszünk, én csinálom. Büszke vagyok arra, hogy már engem is ismernek a tanárok, mert részt vettem online szülői értekezleteken. A házimunkában is besegítek minden nap, nem csak hétvégén. De a legfontosabb az, hogy sokkal jobban megismertem a gyerekeimet. Már nemcsak anyát hívják, ha akarnak valamit, hanem én is „teljes értékű szülővé váltam.” Olvass még a témában
„Nem próbált jó anya lenni, csak annak akart tűnni” – nárcisztikus szülők és szokásaik
3 könyv, amit idén olvastam, és maradandó hatással volt rám
Titkos viszony vagy mindent elsöprő románc? Ezt tartogatja a Skorpió hava a szerelmi életedben
A Bakony közepén élek, mégis egy fővárosi mutatta meg, mit nem veszek észre – az első erdőfürdőm tapasztalatai
A home office nemcsak megmutatta a férfiaknak, mennyivel többet tesz egy nő, mint ők, Arra is remek alkalom volt, hogy bensőségesebb kapcsolatot alakítsanak ki a gyerekeikkel, hiszen többet foglalkoztak, játszottak és beszélgettek velük. Reméljük, hogy sokan követik Zoli példáját, aki elintézte, hogy továbbra is otthonról dolgozhasson, hogy családjának ezentúl is ilyen szerves része legyen.
🌤️KisokosIdőjárásmai és 7 napos előrejelzés→Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






