Magyarország második legnagyobb tava csodálatos természeti érték, de egészen más hangulata van, mint a Balatonnak. Árad belőle egy olyasfajta nyugalom, amelyre mindannyiunknak szüksége lenne a mindennapokban.
VIDEO Nagy éves horoszkóp 2025: így alakul az éved személyes és munkahelyi fronton
Bár azt a legtöbben nem tehetjük meg, hogy fogjuk magunkat, és odaköltözünk a partjára, de Szabó Istvánnak köszönhetően ha arrafelé járunk, egy darabot biztosan magunkkal vihetünk belőle. Méghozzá egy különleges és egyedi, sulyommal ízesített bonbon, az Egy csepp Tisza-tó formájában.
Honnan és mikor jött az ötlet, hogy egy csak a Tisza-tóra jellemző terméket szeretne készíteni?
Tiszai, Tisza-tavi ember vagyok, hiszen itt születtem és kisebb megszakításokkal, de mindig itt éltem! Büszkén vállalom, hogy Tisza-tavi vagyok, mivel minden „tavi” történésnek szemtanúja voltam, sok esetben közvetlen bonyolítója, résztvevője. Ez a természeti csoda tette lehetővé, hogy kiteljesedjek a szakmámban, hogy jó vendéglátós – vendégfogadós, szállodás, marketinges térségi vidékfejlesztő legyek. Bármely munkaterületen dolgoztam, mindegyiket szívesen végeztem, örömöm volt bennük, és természetesen sok – sok sikerélményem.
Ekkor jött egy vendég hozzánk, akitől kérdésemre hogy: mi volt olyan, mit látott itt olyat, amit ha 10 év múlva újra látná, akkor is azonnal a Tisza-tó jutna eszébe?! A hölgy belenyúlt a táskájába, és elővett egy sulyomtermést, ez volt a reakció! Majd, több percen át ecsetelte a növény és a termés szépségét, annak vonalvezetését, redőzetét, formakülönlegességét, stb. Azzal fejezte be, hogy miért nem használjuk ezt logóként, hiszen annyira Tisza-tavi! Ez volt az a mag, amit Ő elültetett az én fejemben. Hosszú, tekervényes utat bejárva elérkeztem addig a pontig, hogy volt egy logóm, volt egy önmagában nemigen használható sulyom-alapanyagom, „már csak” a termék hiányzott sor végéről!
Sok – sok kísérletezés, ötletelés, véletlenek sorozatát követően készült el az első, már piaci/kereskedelmi forgalmazásra is alkalmas csokoládé – bonbon termék. A keresztségben az „Egy csepp Tisza-tó” márkanevet kapta, hiszen minden egyes bonbon szemben egy cseppnyi Tisza-tó benne van! Amit az „Egy csepp Tisza-tó” projekt megtestesít, az nem más, mint én magam! Az a 40 év, az a rengeteg tapasztalat, összegyűjtött tudás, a folyamatos megújulás, az „adni” akarás, a tiszai életérzés és a tiszai ember önazonossága.
Az „Egy csepp Tisza-tó” kézműves csokoládé és bonbon egy olyan készítmény, amely „szellemiségében – identitásában” kötődik és képviseli a térséget, alapanyag használata évszázados hagyományokkal és történetiséggel rendelkezik.
Turisztikai marketinget hordozó, és kereskedelmi forgalmat generáló kézműves termék. Valójában a kézműves termékek mindig nagyon személyesek, hiszen bennük van a hely szelleme, a történelem, az ősök, az ember, aki kitalálja, megtervezi, dolgozik rajta, vagyis törődik az anyaggal, a feldolgozással és a késztermékkel! Ha egy termék személytelen, az mások számára sem hordoz, gondolatokat, történéseket, legendáriumokat. Nem közvetít értéket.
