Indul a kerti parti szezon! Így készíts teljes kiőrlésű hamburger bucit

Indul a kerti parti szezon! Így készíts teljes kiőrlésű hamburger bucit

Címlap / Életmód / Indul a kerti parti szezon! Így készíts teljes kiőrlésű hamburger bucit

Nagyon sokat kísérleteztem egy olyan teljes kiőrlésű zsemlével, ami azoknak is ízlik, akik nem kifejezetten köteleződtek el a tiszta étkezés mellett. A legnagyobb kihívást egyrészt az jelentette, hogy ne csak frissen legyen finom, hanem akár másnap is, másrészt a különféle lisztek arányainak eltalálása, hogy meg is keljen a tészta, de ne legyen túl nehéz, mindemellett pedig a lehető legnagyobb arányban tartalmazzon alacsony glikémiás indexű lisztet.

Egy szó, mint száz, feladtam magamnak a leckét. Igazság szerint több napon keresztül volt nagyobb – már-már el nem fogyasztható – mennyiségű házi zsemlénk a lakásban, mire eljutottam tökéletes receptig.

Eredetileg ez házi hamburger bucinak készült, de valójában annyira jól sikerült, hogy akár egy kiadósabb szendvicsalapnak is tökéletes.

Ennek a receptnek az a titka, hogy nagy mennyiségben kell elkészíteni. Ez azt jelenti, hogy nagyságrendileg 8-9 zsemléd lesz egyszerre. Igyekeztem kisebb mennyiségben készítve is kikísérletezni, de egyszerűen nem lett ugyanolyan a végeredmény, mint ezzel a nagyobb adaggal.

Hozzávalók:

  • 300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 150 g teljes kiőrlésű zabliszt
  • 50 g búzasikér
  • 25 g élesztő
  • 2 dl kókusztej
  • 40 g kókuszolaj
  • 1 dl görög joghurt
  • 2 teáskanál só
  • 2 evőkanál eritrit (vagy méz)
  • 1 tojás a kenéshez

Elkészítés:

  1. Keverd össze a liszteket, a búzasikért és a sót egy nagyobb edényben.
  2. Fúrj az ujjaddal egy lyukat a közepére, amibe tedd bele az édesítőt.
  3. Önts a lyukba langyos kókusztejet, majd futtasd meg benne a minél frissebb élesztőt.
  4. Ha felfutott, jöhet bele a kókuszolaj és a joghurt.
  5. Miután minden alapanyag belekerült, nincs más hátra, mint a dagasztás.
  6. Gyúrd, paskold, dolgozd meg jól a tésztádat – persze akinek van dagasztógépe, az előnyben van. 🙂
  7. Kb. 8-10 perces dagasztás után tedd félre egy órára valami melegebb helyre (radiátor mellé, tűzhely közelébe).
  8. Egy óra elteltével óvatosan gyúrd át megint a már megkelt tésztádat, oszd 8-9 egyenlő részre, és formálj belőlük zsemlét.
  9. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe helyezd el a zsemléidet és újabb 30 percig hagyd pihenni.
  10. Végül kend meg a tetejüket felvert tojással, és akár egy kis szezámmaggal is megszórhatod.
  11. Süsd 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 percig.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!