Kezdd el te is!
Ez persze nem az első alkalom, hogy szakértők észrevették a jóga agyra gyakorolt, pozitív hatásait. Korábbi felmérések szerint a gyakori jógázás segíthet leküzdeni a depressziót és szorongást, sőt, még a skizofrénia ellen is hatékonynak bizonyult.
Összességében tehát a jógázásnak számtalan pozitív hatása van, nem csak a külsődre, de a gondolkodásodra nézve is. Ha még sosem próbáltad, épp ideje esélyt adni ennek a mozgásformának, és meglátod, hogy már néhány alkalom után érezhető a különbség!
Olvass még a témában
„Sokkolt, amikor a lányom azt mondta, nem volt boldog gyerekkora” – szülőként akkor is meg kell hallgatnod, ha te másként emlékszel
Két szó az esküvőmről, amit soha nem fogok elfelejteni
3 dolog, amiről azt hittem, 40-hez közel már ki fogom találni – És nem így lett
Én az anyám sikerprojektje voltam – a gyerekemre már nem akarom rátenni ezt a nyomást
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






