🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/10 Árulkodó fotók
A férfi önjelölt igazságosztó volt, több ügye is volt már testi sértés miatt. Ő ezt azzal indokolta, hogy „csak pedofilokat ver, akik ellen a jog nem lép fel elég keményen.” Amikor a rendőrség lefoglalta a laptopját, tele volt gyerekpornóval.
5/10 Lát vagy nem lát
Szerencsére nem az ügyfelem, hanem a felperes egyik tanúja volt az, aki vaknak mondta magát, valószínűleg azért, hogy együttérzést csikarjon ki. Hamar lebukott, ugyanis a kezébe adtak egy papírt, ő pedig gond nélkül felolvasta. A bíró kidobta az egész ügyet.
A férfi azt mondta, alaptalanul vádolják azzal, hogy elrontott egy liftet. Évek óta volt a liftszerelője egy épületnek és a gondnok jogtalanul küldte el, ezt állította. A „gonosz gondnok” a meghallgatáson elmondta, hogy az ügyfelem rendszeresen ivott és részegen jelent meg szerelni, majd amikor felbontotta a szerződést, „a következő történt.” És elővette a biztonsági kamera felvételét, amin tisztán látszott, hogy ügyfelem visszament és egy kalapáccsal bosszúból szétverte a berendezést.