Szerette a húslevest, sikeres éttermet álmodott belőle Varga László

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Szerette a húslevest, sikeres éttermet...

Szerette a húslevest, sikeres éttermet álmodott belőle Varga László

Szépen, lassan, de biztosan haladnak előre

Varga László éttermével tökéletesen bebizonyítja, milyen nagyszerű eredménye lehet annak, ha valaki átgondoltan, tudatosan halad a céljai megvalósítása felé, és nincsenek egyből, biztosabb alapok nélkül óriási elvárásai. Azért pedig, ahogyan az üzletét vezeti, a hozzájuk érkezők és a tőlük rendelők is hálásak. „Rendszeresen kapok olyan visszajelzéseket a vendégeimtől, hogy mennyire finomak és jók az ételeink, és gyakran érdeklődnek, mikor lesz éttermünk a budai oldalon is. Ezek a dolgok mindig jó érzéssel töltenek el. 

Kínai horoszkóp: ezen a területen jön az áttörés az életedben
Fotó: Húsleves és Társai

Illetve nagyon pozitív élmény volt az is, amikor nemrégiben lehetőséget kaptam a bemutatkozásra a Cápák között című üzleti showműsorban. Ami pedig a jövőt illeti, már szervezem a saját kiszállításunkat, szintén óvatos, kis lépésekben, pont úgy, ahogyan már a kezdetekben is kezeltem az étterem ügyeit. Hiszek abban, hogy úgy ésszerű és jó igazán a növekedésünk, ahogyan azt valóban megengedik a lehetőségeink.” – teszi hozzá Varga László.

Nyitófotó: RTL/Sallak Dóra

Olvass még a témában

Ez az otthontípus illik hozzád a legjobban, a csillagjegyed alapjánKövetkező cikkünkEz az otthontípus illik hozzád a legjobban, a csillagjegyed alapjánEgy gyönyörű, romantikus kúria, vagy éppen egy modern, minimalista ház? Te milyen otthonban tudnál a legboldogabb lenni?
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🎂KisokosNévnapki ünnepel ma?→
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Melyik kínai állatjegy vagy? Ezt árulja el a személyiségedről
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.