Mikor, mennyit?
Az egyetlen pont, amiben szinte senki se ért egyet. Minden szakember mást mond, legyen szó tudósról, edzőről, dietetikusról. Van, aki szerint a reggeli fogyasztása a legelőnyösebb, míg más esküszik arra, hogy az utolsó étkezés során kell a legtöbbet a szervezetbe juttatni. Abban is eltérőek a vélemények, hogy pontosan mennyire lenne szükség. Én amondó vagyok, hogy ami az egyiknek beválik, az másnak koránt sem, tehát érdemes ezt is kitapasztalni! Legalábbis ami a „mikort” illeti, hiszen a mennyiség az függ az aktivitástól, a testsúlytól és a kortól is!
Ebben egyébként érdemes egy szakértő tanácsát kérni. Általában a napi 100g körüli mennyiséget szoktál javasolni, ami eltérhet attól függően, hogy sportolunk-e, van-e valamilyen betegségünk, vagy éppen ülőmunkát végzünk-e. Azt pedig, hogy az előírt mennyiséget mikor fogyasztjuk el, nagyban függ az életmódunktól és az emésztésünktől. Nekem például annak idején az edzőm estére írta a legnagyobb adagot, azonban a rohanó életmódomnak köszönhetően inkább reggel érzem szükségét, míg ha este fogyasztom, akkor könnyebben puffadok fel, és lesznek emésztési problémáim. Így ebben a kérdésben hallgassunk a saját testünkre, és tapasztaljuk ki, hogy mi az ideális!
Kép forrása: honestcooking Olvass még a témában
Ismerd meg a saját boldogságdiagramod! Hasznos gyakorlat az életcélok és értékek meghatározásához
„Olyan kevés lett a hajam, hogy nyáron leég a fejbőröm.” Az öregedés melyik jelére nem voltál felkészülve?
Indul a gombaszezon: innen tudhatod, hogy friss, és ahogyan tárold
Pillants a cipődre és nézd meg, mit árul el a személyiségedről






