Mogyoróvaj és társai
A mogyoróvaj isten ajándéka, ez kétségtelen, hiszen amellett, hogy mennyei az íze, még nagyon egészséges is, ám vigyázz vele, mert eközben kalóriákban is bővelkedik.
Sőt, pontosan ugyanez a helyzet a smoothiekkal és a popcornnal is. Ezekből érdemes csak mértékkel fogyasztani, hiszen attól, hogy vegánok, még egyáltalán nem biztos, hogy rendelkeznek alakbarát funkcióval.
Csak úgy a mihez tartás végett egy evőkanál mogyoróvaj 94 kalóriát tartalmaz. Azért az egy kicsit durva nem? Olvass még a témában
Gyerek képernyőidő? Talán előbb azt kellene megnéznünk, mennyit telefonoznak a szülők
Amikor elfogytak a panaszaim: a terápiám (eddig) legijesztőbb fordulópontja
„Jól látom, hogy fogytál?” – Miért érzik úgy az emberek, hogy muszáj szóvá tenniük a másik testsúlyát?
„Majd ha annyi idős leszel…” – az egyik legbosszantóbb mondat, amit egy fiatal hallhat
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






