A szakítás utáni szex mindenki számára mást jelent, és másért is vág bele. Van, aki reménykedik, hogy visszahozhatja vele a kapcsolatot, van, aki csak lezárást keres, de olyan is akad, aki egyszerűen úgy gondolja, hogy érzelmek nélkül megúszhatja a dolgot. Szexuálpszichológusok szerint gyakori, hogy van egy utolsó, szép megkoronázása a kapcsolatnak, hiszen nagy valószínűséggel nem testi, hanem lelki okokból ért véget – így egyfajta méltó lezárást kap tőle kettőtök története.
Ha mindkét fél ugyanezen az állásponton van, és egyértelmű, hogy mi a szex célja és oka, akkor a szakítás utáni szex jó ötlet lehet. Viszont ehhez fontos az, hogy egyik fél se érezzen már olyan érzelmi kötődést, ami bezavarhat a későbbiekben.
A szakítás utáni szex csak akkor működik, ha mindkét fél tudja, hogy a különválás elkerülhetetlen, például más városba költöznek, vagy olyan alapvető különbségek ütötték fel a fejüket közöttük, amiket nem lehet megoldani.
A szakítás utáni szexszel akkor van gond, ha az egyik fél még mindig érez valamit a másik iránt, és fel akarja használni a szeretkezést arra, hogy a másikat is visszacsábítsa a kapcsolatba. Ha nincs is ilyen tudatos törekvés, attól még tudat alatt lehet így, és érzelmileg csak rosszabbul jön ki a helyzetből az, aki még kötődik. Olvass még a témában
„Miért vagytok ilyenek…?” kérdeztem a férfiaktól és a válaszok többsége vegytiszta agresszió volt
Nem leszek népszerű, de kimondom: nem mindenki érdemel második esélyt
„Boldog asszony, boldog élet” – rossz tanácsok és hamis frázisok a házasságról, amiket ideje elfelejtenünk
Kinek a hibája, ha a mesterséges intelligencia jobban megért, mint a párod?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






