🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
4/5 A vendégségben vagy partikon kínált ételek
Függetlenül attól, hogy vendégségbe vagy egy partira megyünk, ha eszünk is, mindig érdemes óvatosnak lennünk. A legnagyobb probléma ebben az esetben az élelmiszerbiztonsági szakértő szerint az, hogy bizonyos összejöveteleken akár órákig is kint állnak bizonyos ételek például egy svédasztalon hűtés vagy éppen melegen tartás nélkül, így pedig fokozatosan növekszik az esélye annak, hogy megbetegedhetünk tőlük.
Ezen túlmenően pedig ha egy ételből már túl sokan vettek, érdemes azzal is számolnunk, hogy szennyeződhetett. Így bármit is ennél, nézd meg, mennyire lehet friss, és lehetőleg próbálj olyan falatokat választani, amelyekbe még egyetlen vendég sem nyúlhatott bele.
5/5 A házi kedvencek etetése a konyhában
Akármennyire is szeretjük a házi kedvenceinket, az élelmiszerbiztonsági szakértő azt javasolja, hogy az etetésük soha ne a konyhában, hanem egy külön helyiségben történjen. Ennek az egyik oka, hogy az állatoknak készült eledelekre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az élelmiszerboltokban kapható emberi táplálékokra, így már eleve nem szerencsés, ha ugyanott esznek, mint mi.
Másrészt pedig, még ha esetleg főtt ételt is adsz nekik, akkor is a konyhába vagy egyenesen a kezedre kerülhetnek olyan baktériumok, amelyek gondot okozhatnak. Hogy ezt elkerüld, etesd meg a kedvenceidet például a folyosón, majd addig ne nyúlj semmihez, amíg alaposan kezet nem mostál.