Veled is előfordult már, hogy véletlenül leejtettél egy falatot a padlóra, majd gyorsan felkaptad és megetted? Vagy azt láttad egy élelmiszer csomagolásán, hogy bizony már lejárt, de mivel nem láttál rajta különösebb változást, még felhasználtad? Nos, Trevor Craig élelmiszerbiztonsági szakértő szerint igaz, hogy az ehhez hasonló szokásaink között vannak ártalmatlanok, mások viszont egyenesen veszélyesek lehetnek az egészségünkre nézve. Na de vajon mi az, ami tényleg kockázatos, és általában mi tekinthető biztonságosnak?
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
1/5 Az 5 másodperces szabály
Az 5 másodperces szabályt a legtöbben minimum egyszer bevetettük már életünk során, vagyis ettünk már meg olyan ételt, ami néhány másodperc erejéig a padlón volt. Az élelmiszerbiztonsági szakértő szerint viszont nem túl jó ötlet, ha az 5 másodpercre valóban mérvadóként tekintünk, mert ennyi időnek sem kell feltétlenül eltelnie ahhoz, hogy az ételünk szennyeződjön. Ha pedig egyetlen baktérium is az ételünkre kerül, és azt elfogyasztjuk, vagy csak a szánkhoz érünk, miután megfogjuk, bizony hajlamosabbak lehetünk elkapni különféle betegségeket.
Így az egészséged érdekében a legjobb döntés mindig az, hogy ami a padlóra kerül, az utána a szemetesben landol. Persze érthető, ha nem szeretnél pazarolni, vagy csak túl finomnak találod az adott falatot ahhoz, hogy kidobd, de ha elbizonytalanodnál, gondolj csak arra, hogy mi minden kerülhetett korábban arra a padlóra, kezdve a lábnyomokkal.
2/5 Rossz konyhai higiénia
Ha a konyhánk higiéniájáról van szó, fontos, hogy ne csak arra gondoljunk, mennyire tűnik tisztának. Az élelmiszerbiztonsági szakértő szerint jó néhány olyan konyhai szokás van, amivel valójában elronthatjuk a konyhánk higiéniáját.
Ilyen például az, ha miután a szánkhoz ért egy evőeszköz, visszakerül az edénybe, amiben egy adott ételt tárolunk, ha a romlandó ételeket sokáig a pulton hagyjuk, ha nem mossuk meg elég gyakran a kezünket, nem mosogatjuk el alaposan az edényeket és az is, ha nem fertőtlenítjük ki rendszeresen a mosogatótálcát vagy a mosogatógépet. Ha bizonytalan vagy, mi a helyes, gondolj csak arra, minek nem örülnél, ha egy étterem konyháján szembesülnél vele - ha mindezeket kiküszöbölöd, nagy valószínűséggel a konyhád is higiénikus lesz.
Sokan döntünk úgy - jellemzően szintén a pazarlás elkerülése miatt - hogy a lejárati idejükön túl is elfogyasztunk különféle ételeket és italokat. A jó hír az, hogy ha minden élelmiszert megfelelően tárolsz, szimplán a lejárati dátum miatt nem biztos, hogy van okod aggodalomra.
Az élelmiszerbiztonsági szakértő szerint ugyanis a termékek eltarthatóságának kevés köze van ahhoz, hogy biztonsággal fogyaszthatóak, inkább arról van szó, hogy a minőségük csökkenhet. Így ha egy ételnek vagy italnak nincs furcsa kinézete vagy szaga, akkor szinte biztos, hogy még elfogyaszthatod, ellenkező esetben viszont jobb, ha megválsz tőlük. Illetve természetesen célszerűbb, ha eleve arra törekedsz, hogy minden élelmiszer még a lejárati idején belül fogyjon el.