Egy pohárnyi gyógymód
Ha megfájdul a fogad, egy szimpla pohár sós, langyos vízzel csillapíthatod a sajgó érzést.
Egy fél evőkanálnyi házi sót keverj bele egy bögrényi forró vízbe, és várd meg, míg legalább egy kicsit kihűl. Mikor már kellemesen meleg, kortyolj bele és öblögesd egy kis ideig – de figyelj arra, hogy semmiképp se nyeld le!
A keverékben található összetevők képesek lecsökkenteni a fogad miatti duzzanatot és a gyulladást, ráadásul még a fájdalmat okozó baktériumokkal is felveszik a küzdelmet. Olvass még a témában
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
3 könyv, amit idén olvastam, és maradandó hatással volt rám
Terv szerint indult, olasz módra végződött: ezért ér fel valódi önismereti tréninggel egy mediterrán út
Beköltöztem az új lakásomba, és az első éjszaka óta tudom, hogy nem vagyok ott egyedül
Nyugtató íz világ
Szerencsére nem csak kellemetlen házi módszerek léteznek a rossz fogra. A vanília igazi csodaszer, ugyanis desszertként isteni, és még a fájdalmakat is megszüntetheted vele.
Sőt, ez nem minden, ugyanis összetevőinek köszönhetően nyugtató hatással rendelkezik, így egyúttal teljesen ellazulhatsz tőle.
Márts bele egy fültisztító pálcikát egy vanília kivonatba, és kend be vele a fájdalmas területet. Ezt naponta többször kell megismételned a hatásos fájdalomcsillapításért, de így legalább nyugodtabban látogatsz majd el a fogorvoshoz is.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






