Told ki a gyermekáldás időpontját
Ha megfogalmazódott benned a családalapítás gondolata, miközben igazán büszke vagy az elért eredményeidre, akkor már esélyes, hogy nem a húszas éveid elején jársz.
Ez nem is gond, a szakértők ugyancsak azt tanácsolják, hogy ha van rá mód, told ki a gyermekáldás időpontját.
Mikor jó? Családalapítás fiatalon, felnőttként és kicsit későn Olvass még a témában
„A ruhák számomra a viselőjükkel kelnek életre” – Halmi Fanni egyedi, fenntartható esküvői ruhákat tervez
„Kikukáztam a pizzát” – Mi volt a legnyomorultabb dolog, amire a pénztelenség kényszerített?
Kell-e tudnia a gyereknek, mennyit keresünk? Így beszélek a lányommal a pénzről
„A hittantanár szerint nem léteztek dinoszauruszok” – Amikor rájöttél, hogy a tanárod óriásit tévedett
Persze, nem szabad a végtelenségig húzni az időt, hiszen egészségügyi szempontokat is ildomos figyelembe venned, de könnyebb visszatérni a munka világába, ha már letettél valamit az asztalra.
Nehezebb (bár nyilván nem lehetetlen) karriert építeni úgy, hogy előreveszed a családalapítást, mintha felcserélnéd a sorrendet. Ha komoly tapasztalatod van, akkor kisgyermek mellett is esélyes a visszatérés, illetve az új munkalehetőség.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





