Azt kapjuk vissza, amit adunk
Ahogy leraktam a telefont és rohantam vissza az automatához, elmosolyodtam, a legszebb az egészben ugyanis a sorsszerűség volt. Ott lapult a csomagban három példány a kolléganőm regényéből, ami pont arról szól, hogyan találjuk meg a belső erőnket, és hogyan tudjuk mi, nők, támogatni egymást a mindennapokban. És tessék, ott állt egy vadidegen nő az automata előtt, csak azért, hogy vigyázzon az én dolgaimra, amíg megérkezem.
Gyakran halljuk, hogy az emberek közönyösek és csak magukkal törődnek, de az ilyen apró, hétköznapi történetek cáfolják ezt meg a leghangosabban. Végül nekünk is csak egy gyors köszönömre futotta, mielőtt mindenki ment volna tovább a dolgára. De ahogy hazafelé sétáltam a könyvekkel a hónom alatt, rájöttem, hogy nem is kell ennél több. Néha nem a nagy világmegváltások, hanem az ilyen párperces, önzetlen megállók adják vissza a hitünket abban, hogy valahol mégiscsak egy oldalon állunk.
Következő cikkünk„Nem én vagyok túl sok, hanem te vagy túl kevés.” – Így vágj vissza a pasinak, aki megbántottA világért sem bátorítanánk a toxikus viselkedést, de van az a helyzet, amikor a férfi megérdemli, hogy kicsit letörjék az egóját. Megemeli a hangját, hogy tekintélyt sugározzon? Tedd helyre annyival, hogy: „Ilyenkor nem félelmetes vagy, csak a kelleténél hangosabb.” Nem ismeri el, ha hibázott és ő sosem tehet semmiről? Tartsd…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
