Női szolidaritás a kijelzők mögött
Otthon már a vacsorakészítés sűrűjében jártam, amikor megszólalt a telefonom egy ismeretlen számmal. Bevillant a fejembe, hogy este hatkor talán már fel sem kellene vennem, de valamilyen belső ösztön azt súgta, beszéljek azzal, aki keres. Egy idegen, de rendkívül kedves női hang szólalt meg a vonal túloldalán: épp az automatánál állt. Elmesélte, hogy miközben a saját csomagját vette ki, a mellette lévő rekesz is feltárult, rajta az én nevemmel és elérhetőségemmel – ő pedig nem ment el szó nélkül a helyzet mellett.

Mivel nem tudta visszazárni az ajtót, ahelyett, hogy ott hagyta volna az egészet a sorsára, inkább megkereste a telefonszámomat a címkén és felhívott. Azt mondta, megvár, amíg odaérek, hogy ne maradjon őrizetlenül a csomagom. Elképesztően jól esett ez a gesztus. Persze, tudom, hogy vannak kamerák mindenhol, de simán továbbmehetett volna, hiszen semmi felelőssége nem volt abban, hogy én megkapom-e a könyveimet.
Ha ő nincs ilyen jó fej, valaki kivehette volna a rekeszből, én meg futhattam volna a pénzem vagy a rendelésem után a végtelen ügyfélszolgálati körökben.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






