Mindenki azt mondja, hogy olyan szép a hangom. Vajon lehetnék szinkronszínész? – sokszor szögezték már Zsuzsának ezt a kérdést, amikor megtudták, hogy szinkronstúdióban dolgozik. És ugyan tényleg vannak kellemes hangú postások és pénztárosok, Zsuzsa szerint a lelkesedésnél jóval több kell a szakmához. Mint meséli, ma már mindenféle tanfolyamok hirdetik magukat, de olyan, hogy szinkronszínészképzés, jelenleg nem létezik Magyarországon. „Igazából nem szinkronszínészképzésre lenne szükség – sokan magát a kategóriát is vitatják –, hanem a színészképzés keretein belül kellene elsajátítani a szinkronizálás gyakorlatát. Annál is inkább, mivel legtöbben a Színház- és Filmművészeti Egyetemről vagy színitanodákból kerülnek a stúdiók világába.”
Nyávogós férfihang és vámpírlány
Sokan a szinkronszínészkedést mint szakmát megkérdőjelezik, Galambos Péter azonban egyike azoknak, akik büszkén vallják magukénak ezt a hivatást. Ő kifejezetten a stúdióban érzi otthon magát. „Szinkronszínésznek hívom magam, hiszen jelen pillanatban kizárólag ebben élem ki a színészi tudásomat” – mondja Péter, aki anno fogadásból jelentkezett a Színművészetire, ahol azonnal felfedezte különleges hangját, és egyik barátja tanácsára elment egy válogatásra az akkor még működő Pannónia Filmstúdióba. Eleinte az úgynevezett tömegezéssel kezdett, majd jöttek a kisebb és nagyobb önálló feladatok, sőt még a rádiós és televíziós műsorvezetésbe is belekóstolt.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
