Hagyományos skót halleves (Cullen skink)

Hagyományos skót halleves (Cullen skink)

Címlap / Életmód / Receptek / Hagyományos skót halleves (Cullen skink)

Gazdag, ízletes leves, amelyet hagyományosan Cullen skót faluból halászott halakból főztek, de lényegében bármilyen füstölt fehér húsú halból elkészíthető.

Hozzávalók:

– 1 kg füstölt fehér húsú halfilé
– 1 közepes vöröshagyma, apróra vágva
– 1 liter tej
– 2 evőkanál vaj
– 25 dkg burgonya
– só, bors
– 1 babérlevél
– apróra vágott petrezselyem
– víz
– pirítós

Elkészítése:

1. Tegyünk fel vizet főni, majd a kockára vágott burgonyát főzzük meg benne. Amikor leszűrjük, a burgonya vizét tegyük félre.

2. Közben a füstölt halszeleteket tegyük egy serpenyőbe és öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Forraljuk fel és főzzük 4-5 percig, egyszer átfordítva. Vegyük ki a halat a serpenyőből, és vágjuk nagyobb kockákra. A serpenyőben pirítsuk meg a hagymát a vajon, tegyük bele a babérlevelet, sózzuk, borsozzuk.

3. A serpenyő tartalmát öntsük egy lábosba és öntsük fel a tejjel, majd forraljuk fel. A burgonyát közben kevés krumplilével hozzáöntve botmixerrel pépesítsük. A burgonyapürét adjuk hozzá a leveshez, hogy jó gazdag és vastag legyen! Tegyük bele a halkockákat és forraljuk fel újra. Ellenőrizzük a fűszerezést és ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.

4. Tálaláskor szórjuk meg apróra vágott petrezselyemmel vagy snidlinggel és pirítóssal szolgáljuk.

VIDEO Íme a 10 legolcsóbb szobanövény, amit imádni fogsz

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!