C-vitamin
Erős antioxidáns hatású vegyület, amely csökkenti a szervezetet terhelő úgynevezett oxidatív stresszt.
Ez olyan biokémiai folyamat, ami külső és belső tényezők hatására alakul ki, s a sejtek öregedését, illetve rendellenes működését eredményezi, tehát szerepet játszik a rosszindulatú burjánzások létrejöttében is.
A C-vitamin azonban nemcsak antioxidánsként szépíti a bőrödet, hanem azért is, mert szerepe van a kollagénháztartás egyensúlyának megőrzésében. Olvass még a témában
Így üzennek álmaidban a szellemi vezetőid
5+1 tipp, amivel rengeteg kalóriát meg tudsz spórolni karácsonykor
„Nem akarok itthon ülni, míg ő éli az életét” – Amikor a feleség nem akar gyereket
„A lányom azt mondta a tanárnak, hogy elhagytam a családot, pedig csak vidékre mentem a nagyihoz.” – 10 vicces sztori a dramatikus gyerekekről
A kollagén kötőszöveti anyagként például a hámréteg rugalmasságáért is felel.
Rengeteg C-vitamint találsz a citrusfélék mellett a brokkoliban, a kelbimbóban, a paprikában és a leveles zöldségekben is.
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




