Életmód / Receptek / Táplálkozás

Többet nem dobod ki a gyökérzöldségek leveleit – isteni, egészséges fogások készülhetnek belőlük

Annak ellenére, hogy növényi étrendet folytatok, (néhány kivételtől eltekintve) nem tartoznak a kedvenceim közé a zöldségek. Sajnos ritkábban eszem gyökérzöldségeket és zöldleveseket, mint ajánlatos lenne, pedig ezeknek az alapanyagoknak mindenki tányérján ott lenne a helyük – étrendtől és kortól függetlenül. A minap ismét szembe kellett néznem a hiányosságommal, ugyanis a család kertjéből elkezdtük kiszedegetni a céklát, nekem pedig nem volt szívem kidobni azokat a pompás leveleket. Viszont a cékla maga sem tartozik a kedvenceim közé, akkor mit kezdjek a levelével? 

Sült zöldlevelesek

Már régebben is láttam egy közösségi csoportban, hogy a kelkáposztából készült chipset istenítik a tagok, de még nem jutottam el odáig, hogy ki is próbáljam ezt a finomságot. Azonban vacsorára éppen sült zöldségeket készítettem, kézenfekvő ötlet volt, hogy bedobok melléjük néhány levél céklát. Nagyon vékonyan beolajoztam a megmosott leveleket, pici sót tettem rájuk és külön tepsiben ropogósra sütöttem őket. Magas hőfokon pár perc alatt elkészülnek!

Leheletvékonyak, törékenyek, de nagyon finomak lettek. Rágcsálnivalónak tökéletesek és szinte csak annyi kalória van bennük, amennyit az olajjal rájuk locsolunk. Sajnos azonban a sütés során sok értékes vitamint veszítenek, ezért érdemes nyersen is megpróbálkozni az elkészítésükkel.

 

Zöldturmixok

Azért szeretem a zöld turmixokat, mert már ránézésre is tudom, mennyire jót tesznek a szervezetemmel.

A kedvenc zöld turmixom alapját a banán képezi: 2 darabhoz szoktam hozzáadni egy marék bébispenótot, frissen facsart citromlevet, vizet és időnként némi barna rizscsíra fehérjét, de ez utóbbi természetesen elhagyható.

Az alapanyagokat összeturmixolom és már lehet is fogyasztani! Mennyei íze van, könnyed, semleges, egyáltalán nem dominál benne a spenót íz (én nem is érzem), viszont a banán édességét tökéletesen ellensúlyozza.

A turmixba kerülő citromlé előnyeit is ki kell emelnem, ugyanis a zöld levelesekben levő nyomelemek, mint amilyen pl. a vas, könnyebben felszívódnak a C-vitamin társaságában. Természetesen a spenót mellett, helyett bármilyen más zöld levest, gyökérzöldség zöldjét felhasználhatod. Első alkalmakkor érdemes belőlük inkább keveset beledobni a turmixba, hiszen többségük nem annyira semleges, mint a spenót.

Roberto Nickson/unsplash.com

Friss salátába

A turmixok mellett a friss saláták alapanyagát ugyancsak képezhetik a gyökérzöldségek levelei. Szintén lényeges, hogy amíg csak ismerkedsz az ízekkel, addig ne ess túlzásba. Míg a korábban említett céklalevél viszonylag könnyed ízvilággal bír, addig a sárgarépa zöldje jóval markánsabb. Kísérletezgetni azonban feltétlenül érdemes vele, mert remek antioxidáns, magas a C-és K-vitamintartalma, valamint a szív-és érrendszerre is jótékony hatást fejt ki. Ez egyébként a legtöbb zöldlevesről (függetlenül attól, hogy gyökérzöldségről beszélünk-e) elmondható.

Ahelyett tehát, hogy kidobnád, érdemes a zöldségek leveleiből tépkedni a salátákba, savanyúságokba. Furcsa lehet, mert mi inkább csak fűszerként használjuk, de számos országban a saláták szerves részét képezi a petrezselyem zöldje, vagy akár lestyán – érdemes velük egy próbát tenned!

Karolina Grabowska/kaboompics.com

Hogyan készítsd még el?

A gyökérzöldségek leveleinek hazánkban is népszerű elkészítési módja a főzés, elsősorban levesekhez szoktuk őket hozzáadni. Ha másra nem, erre bátran felhasználhatod őket, hiszen nem csak gazdagítják, értékesebbé teszik a fogásokat, hanem fantasztikusan ízesítik is azokat. A zöld levelesek érdekesebbé tehetik a főzelékeket, sült zöldségeket is, hiszen használhatod őket fűszerként.

A céklalevélből egyébként a mángoldhoz hasonló módon készíthetsz főzeléket, tehát a levelek akár magukban is képezhetik egy-egy főfogás alapját.

Amennyiben szeretsz kísérletezgetni, érdemes a zöldekből pesztót csinálnod. Elég, ha főzöl hozzá egy tésztát, és máris mennyei fogást tehetsz az asztalra, mégpedig egy kidobásra szánt alapanyagból. Méregtelenítés céljából a zöldekből készíthetsz teát, vagy bedobhatod őket a préselés során a gyümölcsök mellé – utóbbit főleg akkor érdemes kipróbálnod, ha önmagukban nem igazán kedveled a gyökérzöldségek leveleit. 

Ponyo Sakana/pexels.com

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást

    Bien.hu

    FREE
    VIEW