Sokan szinte minden egyes napunkat úgy éljük, hogy közben teljesítménykényszerrel küzdünk, amin a minket érő mindennapi stresszhatások sem segítenek. Ilyenkor hihetetlenül fontos, hogy próbáljunk megértőbbek lenni magunkkal, és belekezdjünk olyan dolgokba is, amelyek valóban jótékonyan erősítenek, motiválnak, vagy legalábbis kikapcsolnak. Ilyen lehet az, ha kocogunk egyet, főzünk valamilyen finomságot, vagy megnézünk egy filmet a Netflixen. Néha azonban ez sem segít. Ekkor kell tényleg megállnunk és megnyugodnunk, ilyenkor pedig az úgynevezett gyógyító hobbik is nagy segítséget jelenthetnek.
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
5 csillagjegy, akivel a gyerekek azonnal szót értenek
1/4 Mik azok a gyógyító hobbik?
Kreativitás, önkifejezés, gyógyulás - a pszichológia és a tudomány ezt ígéri azoknak, akik kipróbálják az expresszív művészetterápiát, amelyre sok gyógyító hobbi is épül. A céljuk, hogy segítsenek a relaxációban, mellette pedig tudatosságot és belső erőt adjanak. A jelek szerint pedig valóban hatásosak, ugyanis csak az Instagramon több, mint 300 ezer poszt található, amelyekben az emberek megosztják a gyógyító hobbikkal kapcsolatos tapasztalataikat.
Van, aki a természetben, van, aki a négy fal között, akár online gyakorolja a gyógyító hobbikat, a környezet nem számít. Ellenben egy dolog közös bennük: mindegyik segít, hogy új utakat keressünk, dolgozzunk önmagunkon és felfedezzük az utunkat a jobb énünk felé. Na de mely hobbik ilyenek?
2/4 Naplóírás
Talán te is érezted már azt, hogy gondolatok ezrei zúgnak a fejedben, és nyugtalannak érzed magad. Ilyenkor nagyon kevesen cselekszünk úgy, hogy leülünk, és komolyan elgondolkozunk rajta, miért jár ennyi minden a fejünkben. Ekkor segíthet a naplóírás, ami segít befelé néznünk, és leírhatjuk, mi történik ott. A cél pedig az önreflexió, vagyis a saját gondolataink és tetteink kritikus megkérdőjelezése. Akár egészen konkrét kérdéseket is érdemes feltennünk magunknak a naplóírás során nap mint nap, hogy aztán hosszabb időn keresztül jobban megismerjük a miértjeinket.
A legjobb az egészben, hogy egy papírra tényleg bármit rábízhatunk. Még azokat a szavakat is, amelyeket egyébként nem tudnánk kiejteni a szánkon. Nincsenek követelések vagy szabályok, amelyeknek alá kellene vetni magunkat. Egyszerűen minden jöhet, amit az adott pillanatban érzünk.
Hiszen a naplóírás tulajdonképpen a belső folyamatok szemléletének élesítéséről szól. Olyan kérdésekkel érdemes benne foglalkoznunk, mint: „Miért vagyok hálás?”, Mi járt ma a fejemben?” vagy „Hogyan képzelem el a jövőmet?”. Egyszerű kérdések, amelyek segítenek szavakba önteni a belső gondolatainkat. A lényeg csak az, hogy hogy spontán, őszintén és zsigerből válaszoljunk a kérdésekre. Ha így teszünk, az egy hatalmas lépés afelé, hogy kiegyensúlyozottak és boldogok legyünk.
Az eksztatikus táncról vannak, akik úgy tartják, hogy a gyógyítás és a lelki gyakorlatok legősibb formája. Tulajdonképpen az a lényege, hogy teljesen szabadon add át magad a dallamnak, a ritmusnak és az ütemnek. Vadul mozgathatod a karodat és a lábadat, repülhet a hajad a levegőben - a lényeg, hogy ösztönösen táncolj. Elsőre talán furcsának fog tűnni, de nem számít, hiszen itt egyáltalán nem az a cél, hogy mutatós legyen.
A fontos az, hogy ha kipróbálod, képes legyél kiszakadni a gondolataidból, és egyszerűen élvezd a pillanatot. Szívd magadba a zenét, ami körülveszi a tested minden pórusát, és add át magad teljesen az önkifejezésnek. Sőt, az sem számít, hogy egyedül vagy a körülötted lévő emberekkel együtt táncolsz. Az egyetlen szabály, hogy csak a zenére és a téged körülvevő atmoszférára koncentrálj.