Így gondozd a rózsát: útmutató és érdekességek a virágról

Így gondozd a rózsát: útmutató és érdekességek a virágról

Címlap / Otthon / Kert és terasz / Így gondozd a rózsát: útmutató és érdekességek a virágról

Az ógörök művésznő, Szapphó a virágok királynőjének nevezi, és ahogy kert sincsen rózsa nélkül, úgy rózsa sincs tövis nélkül – ami szép mondás, ám a rózsának nem tövise van, hanem tüskéje, ezért lehet könnyen lepattintani a száráról. A rózsa fajtanilag egy igen egyszerű virág, rokonságban áll a burgonyával.

Tudtad, hogy a rózsaillat javítja a memóriát?

Német kutatók kimutatták, hogy bizonyos illatok képesek reaktiválni a tanultakat, miközben alszanak. Ezek a személyek egyszerűen, csak jobban emlékeznek a tanultakra. Ez azért van, mert, mert a memorizált információk alvás közben rögzülnek, bizonyos illatok pedig stimulánsként működnek.
A ,,rózsás” alvás után 97 százalék emlékezett a mutatott kártyalapokra. A rózsa illat a hippocampust aktiválja, ami a tanulással van összefüggésben…

A rózsa felhasználása

A rómaiak gyógyszert, édességet készítettek belőle, a török udvarban pedig már kultusza volt. Rózsaolajat, rózsavizet, sörbetet, mézes édességet és zselét készítettek belőle. Ízük hasonlíthat a zöld teáéra, almáéra, vagy akár a szamócáéra is. Csak olyan rózsát szabad használni, ami permetezetlen. Bármilyen rózsa alkalmas erre a célra.
A szirmokról el kell távolítani az alsó fehér részt, ezután édességeket, salátákat ízesíthetünk vele. Kandírozhatjuk is: le kell kenni tojásfehérjével, majd porcukorral be kell hinteni és száradni kell hagyni.

A csipkebogyó – a vadrózsa

Magas a C-vitamin tartalma, ezt tudjuk. Szűréssel, préseléssel csipkebogyó szirupot lehet belőle készíteni. Mivel a csipkebogyó magja körül szőröcskék vannak, nagy gonddal kell szőrszitán átpasszírozni, hogy csak a csipkebogyó húsa kerüljön a szirupba. Ugyan így kell eljárni a csipkebogyó lekvár készítésénél is.
A szőrök annyira finom szerkezetűek, hogy megakadnak, beragadnak a torokban és komoly viszketést, fuldokló érzést kelthetnek. A köznyelv a csipkebogyóból készült lekvárt hecsedlinek, petymegnek nevezi.

A rózsa, mint szimbólum

A kultikus, vallási eljárásokban fontos jelentősége volt. A rózsa egy szín, a hajnalfény színe, így a fényistenhez, ezáltal a termékenységhez kötődik. A fehér rózsa a tiszta szeretet színe, a vallási művészetben Szűz Máriához kötődik.
A fehér rózsa egyben a szenvedés szimbóluma is. A rózsa alapvetően női szimbólum: a szépség, a szerelem és vágy kifejezője, Aphrodité és Vénusz jelképe is egyben.
Az indaiaknál a szív és a lélek jelképe. A sárga rózsa a tökéletesség és öröm jelképe, a vörös pedig az érzéki szerelemé. A Rózsa, mint magyar női keresztnév azt jelenti: a virág maga.

A rózsa ültetése

Olyan rózsát vegyél, ami bimbós, föld feletti fás része sértetlen, levelein látszik, hogy ,roppanósak’, tele vannak nedvvel, van tartása. A napsütéses helyet kedveli leginkább. Ültetése egyszerű, a gödröt töltsd fel vízzel – ez kb. egy vödörnyit jelent -, majd egy-két ökölnyi agyagot tegyél bele.
Erre a célra nem jó a hobbi agyag, inkább az, amit agyagos földnek neveznek. Amikor elültetted, hagyj egy tányérszerű mélyedést a rózsa körül, amit öklömnyi kavicsokkal tölts meg. Erre azért van szükség, mert a rózsának a vízigénye is nagy – ha sok virágot akarsz – és a kövek megakadályozzák a párolgást.

A rózsa gondozása

Ültess köré büdöskét – egyszerű bársonyvirágot – mert ennek illata távol tartja rózsádtól a tetveket. Ha mégis lesznek rajta tetvek, este, tömény babaszappanos, vagy híg nikotinos vízzel spricceld le. Onnan tudod, hogy rózsád tetves, – mert nem mindig lehet rögtön észrevenni – hogy a hangyák felmásznak a virág fejéig.
A bimbózó rózsa egy kupacban több bimbót hoz, csak a legnagyobbat hagyd meg, a kicsiket a körmöddel csípd le. Mindig alulról a harmadik szem felett – a levelek tövében egy kicsi piros rügy – vágd le a virágot, a metszőollót tartsd ferdén. Metszése ugyanígy történik, de csak ősszel.

Gül Baba és az ő rózsái

A Rózsák Atyja, harcos muszlim szerzetes volt, aki 1541-ben érkezett Budára. A köré szőtt legendát mindenki ismeri, ám azt már kevesebben tudják, hogy türbéje a mai napig a világon az egyik legismertebb muszlim zarándokhely. A türbe kváderkőből épült, és érdekessége, hogy csak minden második ablak nyitható.
A mai napig imahelyként működik, de egyben turista látványosság is. A negyvenes évekbeli restaurálás alkalmával Korán-feliratos festett üvegablak-darabra leltek. A türbét érdemes megnézni egy szép délutáni séta alkalmával, a kilátás is csodálatos.

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!