Az apró, mégis jelentőségteljes dolgok
A szerencsés kimenetelű lehetőséget követően számtalan olyan eset következett, melyek mind a fejlődésemhez, az önbizalmam újraépítéséhez tettek hozzá. A párom azt mondta mellém pártolt Fortuna, de én éreztem, hogy ez sokkal több puszta mázlinál! Az elveimben pedig igazolásra leletem egy könyv segítségével, mellyel karácsonyra leptem meg magamat.
Szokványosnak egyáltalán nem mondható önbizalomfejlesztő munkafüzetről volt szó, ami ugyan tartogatott számomra újdonságokat, de sokkal inkább megmagyarázta azokat a dolgokat, amiket addigra már magamtól is észleltem, csak nem teljesen értettem meg. Ekkor pedig elérkeztem arra a szinte, mikor már a tudatosság és az ösztön tökéletes harmóniába került, és sosem látott erőket szabadított fel bennem, aminek hála bele mertem vágni olyan kihívásokba is, amiket addig nagy ívben elkerültem, és az akadályokat már nem negatívan éltem meg. Ezzel pedig számtalan lehetőség érkezett az életembe, amikért minden nap hálát adok, mind a sorsnak, mind magamnak, mert mertem nyitni, és belevágni az ismeretlenbe!
Természetesen nem állítom, hogy nem maradtak félelmeim vagy gátlásaim, melyek ledöntésre várnak, és hogy nincsenek rossz napjaim, mikor mindenkit a hátam közepére kívánok. De azzal, hogy megszereztem az irányítás lehetőségét, és ezzel a választás esélyét is, olyan erő birtokába kerültem, amit tagadhatatlanul magamnak köszönhetek, így senki sem veheti el tőlem. Olvass még a témában
A 3 legfinomabb őszi sütemény: minden évben elkészítem, mert imádjuk!
Az élet egyik legnagyobb kérdése: melyik a hozzád illő ideális munka?
Csillagjegyed szerint: így hozod ki magad a betegségből
Festői szépségű borsodi falu, Mályinka rejti a Málna Majort, a mesés vendégházat, ahol mennyei lekvárok és kencék is készülnek
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






