VIDEO Nyári horoszkóp: Mit hoznak idén nyáron a csillagok?
Amikor belépünk egy új kapcsolatba, kicsit új kezdetet vesz az egész életünk: hirtelen minden a másik körül forog, örömmel tölt el a szeretett fél gondolata, ezerrel agyalunk a következő randin, fűt minket a vágy, hogy végre láthassuk, sőt még az eddigi konfliktushelyzeteinket is kicsit türelmesebben kezeljük a hirtelen ránk zúdult boldogsághormon-adagnak köszönhetően.
Kijelenthetjük, hogy szerelembe esni csodálatos érzés, mégis érdemes – még ebben a túlfűtött időszakban is – odafigyelni azokra az intő jelekre, amik még nem feltétlenül jelentik azt, hogy a kapcsolat kudarcra van ítélve, inkább csak kis piros zászlóként lengedeznek és figyelmeztetnek minket arra, hogy merre is tartunk. Ha tapasztalod valamelyik problémát ezek közül, egy kicsit próbáld meg kidörzsölni a szemedből a rózsaszín ködöt és szerezd vissza a józanságod akkor is, mikor nagyon nehéznek érzed a leszállást a földre!
Mindig igaza van
Szerencsére nem nehéz kiszúrni ezt a kezdő kapcsolati nehézséget: figyeld meg a következő randin, hogy viselkedik a párod! Mindig az övé az utolsó szó? Soha nem kérdőjelezheti meg senki a véleményét? Szeret másokba belekötni?
Lehet, hogy ez a tulajdonság most még elképesztően szexi és alfahímes a szemedben, azért hidd el, a nászutas fázis végével könnyen leszállnak majd közétek a fekete felhők… Ki szeretne valaki olyannal élni, akivel sosem lehet értelmesen vitatkozni, hiszen esélyét sem adja meg, hogy másnak legyen végül igaza?
Nyugi, nincs minden veszve: ha már most szembeötlő ez a tulajdonsága, beszélj vele őszintén; kérdezz rá, hogy úgy érzi-e, meg szeretnéd győzni az igazadról, és biztosítsd, hogy ez nem így van, hiszen te is csak véleményt nyilvánítottál, nem szeretnél vitát.
Ezzel a módszerrel tükröt mutatsz majd neki – és ha elég érett, meglátja majd, mi is a probléma.