Nagyon gyorsan csökken a házaspárok boldogsága
Sajnos beigazolódni látszik az a tény is, hogy a házasság vagy legalábbis a hosszú távú elköteleződés nem feltétlenül előremutató, legalábbis nem az érzelmi életben. Míg a biztonság, az utódok stabil felnevelése nagyon fontos szempont továbbra is, a szerelem már más kérdés.
Kiderült, hogy azok, akik már legalább 3 éve házasok voltak, 36,7%-kal kisebb arányú szerelemről számoltak be, mint azok, akik még csak 2 éve, vagy rövidebb ideje mondták ki a boldogító igent.
Érdekesség, de a romantikus szerelem erősebben halványult el a nőkben, mint a férfiakban. A férfiak érdeklődése csupán 9,2%-kal lankadt, amikor összehasonlították a rövid és a hosszabb ideje házasságban élőket, míg a nők megdöbbentő arányt produkáltak: ők ugyanebben a csoportban 55,2%-os csökkenést mutattak. Ez pedig azt jelenti, hogy a romantikus érzések több mint ötször gyorsabban halványulnak a nőkben, mint a férfiakban, holott ennek teljesen az ellenkezőjét gondolja a közvélemény. Olvass még a témában
Így csábíthatod el a hónap szülötteit, a Bika jegyű férfiakat
Nem szégyen magányra vágyni. 3 jel, hogy túl sok időt töltesz a pároddal
„Terápiaként átrendezem ilyenkor a lakást.” – Hogyan élj túl egy fájdalmas szakítás után?
„A menyem összeverekedett a tanújával” Vőlegények szülei a legdurvább menyasszonyokról
Hasonló hatást mértek a kutatók akkor is, amikor konkrétan a szenvedélyt, a vonzalmat vizsgálták: itt a nem házas nőkhöz képest a házas nők érdeklődése 55,3%-kal csökkent, a férfiaknál ez az arány viszont csak 22,7% volt, ráadásul nem igazán volt különbség a házas, valamint az egyedülálló férfiak között.
A pszichológiai vizsgálatoknak köszönhetően láthatjuk, hogy valóban jelentős különbségek akadnak a nemek között, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt eddig gondoltuk. A hosszabb távú kapcsolatok csökkentik a szerelmet, ez gyakorlatilag óhatatlan, de a tempó a nők esetében gyorsabban zajlik. Hogy mi lehet az oka? Sejtéseink lehetnek, de úgy tűnik, ezt a területet még vizsgálniuk kell a szakértőknek.
