A férfiakban lassabban csökken a szenvedély: meghökkentő tanulmányi eredmények a szerelemről 

A férfiakban lassabban csökken a szenvedély: meghökkentő tanulmányi eredmények a szerelemről 

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / A férfiakban lassabban csökken a szenvedély: meghökkentő tanulmányi eredmények a szerelemről 

Az új kutatások egyre többször próbálják feltárni azt a titkot, amit a szerelem magába rejt – több-kevesebb sikerrel.

A Psychological Science-ben megjelent új tanulmányban, amit Saurabh Bhargava és csapata készített, szintén azt kísérelték meg a kutatók, hogy megfejtsék ezt a sokszínű és bonyolult érzelmi hálózatot. Meglehetősen érdekes eredményekre jutottak! 

Az első kísérletben 3867 önkéntes vett részt és 10 napon keresztül, napközben félóránként válaszolniuk kellett egy kérdőívre. Este pedig egy hosszabb kérdőívet is ki kellett tölteniük, melynek fő témája az időgazdálkodás, a hedonikus élmények, az érzelmek voltak, valamint az általános jóllét után is kutakodtak a szakértők. 

A második kísérletben online kérdőív segítségével vizsgálták az önkéntesek érzelmi állapotát. Meg kellett válaszolniuk, hogy az adott órában tapasztaltak-e aggodalmat, szerelmet, izgalmat vagy haragot. Azok, akik jelölték, hogy szerelmesek, később részletesebben is válaszoltak a témát érintő, elemző kérdésekre.  Lássuk az eredményeket!

A nők érzelmesebbek, mint a férfiak

Oké, ezt eddig is sejtettük, de most már azt is tudjuk, hogy a nők nagyobb arányban szerelmesek, mint a férfiak. A nők 4%-a mondta, hogy szerelmes, szemben a férfiak 2,3%-ával, ami azt jelenti, hogy van némi különbség érzelmek vonatkozásában… Erre rátesz egy lapáttal, hogy a férfiak nagyobb valószínűséggel vannak együtt azzal, akibe szerelmesek, szemben a nőkkel. Szóval úgy tűnik, hogy a nők kisebb eséllyel élnek érzelmileg aktívan viszonzott párkapcsolatban.

Mielőtt azonban nagyon haragudni kezdenénk a férfiakra, hozzá kell tennünk, hogy nem kifejezetten ellenünk irányul az érzelemmegvonás. A férfiak mind a négy kategóriában, azaz a társsal, gyermekekkel, más családtagokkal valamint barátokkal kötött kapcsolatban is kisebb szeretetről számoltak be, mint a nők. Ebben a viszonylatban pedig a legkisebb különbség éppen a párkapcsolatban mutatkozott, ami azt jelenti, hogy leginkább társukhoz kötődnek a férfiak.

Amikor viszont szerelmesek, akkor nagyon küzdenek: a férfiak 28%-kal nagyobb valószínűséggel voltak együtt azzal, akiért odáig vannak. Ennél a különbségnél nagyobb eltérés mutatkozott a gyermekek iránti szeretetben. A nők egyértelműen gyakrabban tapasztalták meg gyermekeik iránti feltétlen szeretetet, mint a férfiak, akik 43,7%-kal kisebb arányban élik meg érzelmesnek ezt a kapcsolatot.

Kharichkina/istockphoto.com

Nagyon gyorsan csökken a házaspárok boldogsága

Sajnos beigazolódni látszik az a tény is, hogy a házasság vagy legalábbis a hosszú távú elköteleződés nem feltétlenül előremutató, legalábbis nem az érzelmi életben. Míg a biztonság, az utódok stabil felnevelése nagyon fontos szempont továbbra is, a szerelem már más kérdés.

Kiderült, hogy azok, akik már legalább 3 éve házasok voltak, 36,7%-kal kisebb arányú szerelemről számoltak be, mint azok, akik még csak 2 éve, vagy rövidebb ideje mondták ki a boldogító igent.

Érdekesség, de a romantikus szerelem erősebben halványult el a nőkben, mint a férfiakban. A férfiak érdeklődése csupán 9,2%-kal lankadt, amikor összehasonlították a rövid és a hosszabb ideje házasságban élőket, míg a nők megdöbbentő arányt produkáltak: ők ugyanebben a csoportban 55,2%-os csökkenést mutattak. Ez pedig azt jelenti, hogy a romantikus érzések több mint ötször gyorsabban halványulnak a nőkben, mint a férfiakban, holott ennek teljesen az ellenkezőjét gondolja a közvélemény. 

Hasonló hatást mértek a kutatók akkor is, amikor konkrétan a szenvedélyt, a vonzalmat vizsgálták: itt a nem házas nőkhöz képest a házas nők érdeklődése 55,3%-kal csökkent, a férfiaknál ez az arány viszont csak 22,7% volt, ráadásul nem igazán volt különbség a házas, valamint az egyedülálló férfiak között.

A pszichológiai vizsgálatoknak köszönhetően láthatjuk, hogy valóban jelentős különbségek akadnak a nemek között, de nem feltétlenül úgy, ahogy azt eddig gondoltuk. A hosszabb távú kapcsolatok csökkentik a szerelmet, ez gyakorlatilag óhatatlan, de a tempó a nők esetében gyorsabban zajlik. Hogy mi lehet az oka? Sejtéseink lehetnek, de úgy tűnik, ezt a területet még vizsgálniuk kell a szakértőknek.

VIDEO Ők a legkedvesebb és egyben legszebb csillagjegyek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!