🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
7/10 Figyelmesség
Két hónapja jártunk, amikor jött a karácsony és megbeszéltük, hogy mindketten a saját családunkkal ünnepelünk. A kedvenc éttermembe foglaltam helyet a karácsonyi vacsorához és amikor megérkeztünk, az asztalon egy kézzel írt képeslap volt, amiben Boldog karácsonyt kívánt nekünk és fizetett két üveg bort. Ez a fantasztikus gesztus annyira megérintett, hogy biztos voltam benne, hogy soha nem engedem el.
8/10 A vita
A feleségem előtt csak toxikus kapcsolataim voltak, ezért az első vitánk alkalmával nekem természetes volt, hogy megemelem a hangom és kiabálva hajtogatom az igazam. Ő némán várt, majd megkérdezte, hogy befejeztem-e és teljesen nyugodtan kifejtette, hogy akik együtt vannak, azok nem beszélnek így egymással, hanem értelmesen kommunikálnak. Ez az érettség annyira meglepett, hogy tudtam, ez az a kapcsolat, amire egész életemben vártam.
A szüleim 40 éve házasok. Anyám apácának készült, apám igazi rosszfiú volt, ezért természetesen összejöttek és a járásuk második hónapjában anyám talált egy csomót a mellében. Mivel a nagynénje mellrákban halt meg, nagyon megijedt. Amíg műtötték, apám elrohant gyűrűt venni és amint felébredt az altatásból, megkérte anyám kezét. A daganat jóindulatú volt és azóta is boldogok. Amikor apám kicsit becsiccsent, mindig elmondja, hogy nem siette el a gyűrűt, ugyanis abban a pillanatban tudta, hogy anyám az Igazi, amikor először meglátta.