Vajon az „elkényelmesedéssel” járó súlyfeleslegnek van alapja a tudomány szerint? Egy friss kutatás szerint a házasság nemcsak a közös bankszámlát és a vasárnapi ebédeket hozza magával, hanem a férfiaknál jelentősen megnöveli az elhízás kockázatát is. Méghozzá nem elhanyagolható mértékben: a tanulmányok alapján a házasság megháromszorozza az esélyét annak, hogy egy férfi elhízzon.
És a nők? Ők valahogy kimaradnak ebből a statisztikából, ráadásul az érdekes jelenséget már több kutatás is alátámasztotta. Az egyik legutóbbi, a varsói Nemzeti Kardiológiai Intézet által végzett tanulmány 2405 embert vizsgált meg. Azt találta, hogy a házas férfiak 3,2-szer nagyobb valószínűséggel válnak elhízottá, mint egyedülálló társaik.
Sőt, egy korábbi, kínai kutatás szerint a házasság első 5 évében a férfiak BMI-je jelentősen megugrik – főként a nagyobb kalória-bevitel és a csökkenő fizikai aktivitás miatt.
Olvass még a témában
![]()
A szakértők figyelmeztetnek: ez történhet, ha minden nap eszel sajtot
![]()
Már mérni is tudjuk: így változik traumák hatására a genetika mindössze 3 generáció alatt
![]()
Az elvárások egy ponton túl az egészségünket is veszélyeztethetik – innen tudhatod a pszichológus szerint, ha megfelelési kényszerrel küzdesz
![]()
„Nem bunkó vagyok, hanem azt hittem, hogy már lezártuk a vitát.” – Állandó félreértések a férfiak és nők között
A férfiakhoz valóban a gyomrukon keresztül vezet az út…
de a szakértők úgy vélik, hogy a háttérben több tényező is állhat. Egyrészt a házasság után megnő a társasági étkezések száma, hiszen egy állandó kapcsolat gyakran együtt jár azzal, hogy a kisebb ünnepek is társasági eseményekké válnak (főleg, ha nagy a család). Együtt vacsorázni, hétvégén bruncholni vagy késő este bekapni valami nasit – ezek mind hozzájárulhatnak az extra kalória-bevitelhez.
Tegyük hozzá azt is, hogy a házas férfiak gyakran kezdenek el automatikusan többet enni, akár tudat alatt is, hiszen egy fix, állandó partnerrel élnek, kényelemben érzik magukat. De a házasság nemcsak az adagok és étkezések tekintetében hoz nagyobb stabilitást, hanem a mozgás mennyiségét is képes minimalizálni.
A randevúk helyett jön a közös filmezés, a sportos programok helyett a kanapén töltött esték veszik át a szerepet – az esti edzés idejét pedig sokan inkább a családdal töltik.
Ehhez vegyük hozzá tényként, amire több kutatás is rámutatott már, hogy az egyedülálló férfiak motiváltabbak arra, hogy formában tartsák magukat, míg házasság után ez az ösztönzés csökkenhet.

