Sokkal jobban jársz a férfi kollégákkal. Egy tanulmány kimutatta

Címlap / Életmód / Pénz és hivatás / Sokkal jobban jársz a férfi kollégákkal....

Sokkal jobban jársz a férfi kollégákkal. Egy tanulmány kimutatta

De kik voltak az igazi zaklatók?

Mivel a résztvevők személyiségtesztet is kitöltöttek, a kutatók rá tudtak világítani, hogy minél inkább a nemi normákon kívül állt egy nő, továbbá minél határozottabb volt, annál nagyobb hajlamot mutatott a zaklatásra, a tiszteletlen bánásmódra más nőkkel szemben. 

Kos telihold: 4 csillagjegy, akinek most mindent újra kell gondolnia

A férfiak esetében kicsit árnyaltabb volt a helyzet. Ők meglepő módon nem szenvedtek társaik zaklatásától akkor sem, ha kevésbé viselkedtek a „nemüknek megfelelően”, azaz nem voltak annyira határozottak, férfiasak. A kutatók szerint ez azt sugallja, hogy a férfiak elismerést, egyfajta társadalmi, kollegiális szavahihetőséget, megbízhatóságot kapnak azáltal, hogy kicsit gyengédebbek lesznek, azaz eltérnek a nemi sztereotípiáiktól.

Ezzel szemben a nők uralkodóvá válnak akkor, ha ugyanezt teszik. A kollégák így részben félelmet tanúsítanak velük szemben, részben viszont méhkirálynőként tekintenek rájuk. Bár elismerik „uralmukat”, nem tudnak jól együtt dolgozni velük. A méhkirálynő is kiközösítés áldozata lesz – még akkor is, ha erre egyébként ad okot. 

Olvass még a témában

A kutatók szerint a vállalatoknak tisztában kell lenniük azzal, hogy a méhkirálynőket foglalkoztatók alkalmazottai nagyobb valószínűséggel fognak kilépni a munkahelyükről és mennek el egy másik munkáltatóhoz. Becslések is vannak arra vonatkozóan, hogy ez, avagy az új munkavállalók képzése mekkora gondot jelent a cégeknek. Amerikában átlagosan 14 000 dollárba, csaknem 4 000 000 forintba kerül személyenként.

„A munkahelyi interakciók támogatóbbá tétele az alkalmazottak számára sokat segíthet egy pozitívabb, egészségesebb környezet kialakításában, amely hosszú távon segít fenntartani a vállalat egységét” – zárták a jelentést a szakértők.

Következő cikkünkVonzó vádli: Így formáld a lábszáradat munkaidőben!Ha történelmi szempontból vizsgáljuk a témát, akkor elmondhatjuk, hogy a női vádli látványa még meglehetősen újnak számít a modern férfi társadalom körében. Még a múlt század elején is kihívónak, ledérnek és könnyűvérűnek tartották azt a hölgyet, aki megengedte magának, hogy a bokái kivillanjanak a hosszú szoknya alól. Éppen…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
🍽️KisokosMit főzzek ma?receptötlet egy kattintásra
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.