Véleménycikk: Schuszter Borka
Fogalmam sincs, mikor jött el az életemben, amikor elkezdték azt gondolni rólam az emberek, hogy nem kell pontos instrukciókat adniuk az élethez. Egyszerűen csak rám bíznak dolgokat. Befizetendő számlákat, fontos döntéseket, egy egész életet, amit valahogy működtetni kellene. Te pedig bólogatsz, hogy persze, megoldom, miközben belül egy ötéves gyerek áll tanácstalanul a konyha közepén, és azt kérdezi, hogy de most akkor mit eszünk vacsorára?
A legfurcsább az egészben, hogy kívülről nézve valószínűleg teljesen normális felnőttnek tűnök. Tudok időpontot foglalni, adózni, ügyeket intézni, és ha kell, még azt is magabiztosan megmondom, hogy melyik mosási programot kell használni a törölközőkhöz. Legalábbis többnyire.
Aztán történik valami teljesen hétköznapi – például elromlik egy csap, kapok egy hivatalos levelet, vagy rájövök, hogy elfogyott a mosogatószer –, és hirtelen úgy érzem, mintha valaki átadott volna egy használati utasítás nélküli háztartást. Olvass még a témában
„Kövér vagyok és utálom magam” – amikor a társadalom azt várja, de nem megy az önelfogadás
A gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnek
„Elkezdte terjeszteni, hogy viszonyom van a takarítóval” – Kollégák, akik alantas eszközöket választottak, hogy előbbre jussanak a ranglétrán
„Már nem tudok hason aludni” – nagymellű nők vallomásai
És most kihez kell fordulni? Ezt nekem kell tudnom? Mások is csak rákeresnek a Google-ben, vagy van valami titkos felnőttcsoport, ahol ezeket megbeszélik?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
