Véleménycikk: Schuszter Borka
Ha beírom az Instagram keresőjébe, hogy self-care vagy öngondoskodás, percek alatt olyan érzésem lesz, mintha egy wellnesshotel reklámfilmjébe csöppentem volna. Mindenhol selyemköntösök, gyertyák, habfürdők, matcha latték, lézeres arcmaszkok, fehérjeturmixok és headspa kezelések. A képek gyönyörűek, a fények tökéletesek, és igen, szerintem is jól néz ki az a masszírozós hajzuhany, nem azt akarom mondani, hogy én nem feküdnék be alá egy órára. Csak azt, hogy szerintem az öngondoskodás a valóságban nem így néz ki.
Persze nincs semmi baj azzal, ha valaki vesz egy drága arckrémet, elmegy masszázsra vagy elkészíti a kedvenc turmixát. Én is szeretek néha ilyesmikkel foglalkozni. A problémám inkább az, hogy a közösségi médiában az öngondoskodás szinte kizárólag fogyasztásként jelenik meg. Mintha mindig kellene hozzá valamit megvenni, lefoglalni vagy megrendelni.
Ha belegondolunk, ebben semmi meglepő nincsen
Az algoritmusnak nem érdeke azt megmutatni, amikor valaki este fél tízkor inkább lefekszik aludni még egy epizód helyett. Abból nem lesz együttműködés. Ahogy abból sem, amikor valaki becsukja a laptopját munkaidő végén, vagy nemet mond egy újabb feladatra. Ezeket nehéz szépen becsomagolni és még nehezebb eladni. Olvass még a témában
Ráadásul jellemzően azok készítenek ilyen tartalmakat, akik valamilyen terméket vagy szolgáltatást szeretnének értékesíteni. Nem hibáztatom őket ezért, ez a munkájuk. Csak közben könnyű elhinni, hogy az öngondoskodás ára egy új kütyü, egy étrend-kiegészítő vagy egy kezelés.
Nekem viszont az elmúlt években teljesen mást kezdett jelenteni ez a szó.
Bármennyire ellentmondásosnak hangzik is elsőre, nálam például az öngondoskodás nagyon gyakran kényelmetlen.
Azt jelenti, hogy elmegyek edzeni akkor is, amikor semmi kedvem hozzá. Amikor sokkal szívesebben feküdnék a kanapén, és meggyőzném magam arról, hogy majd holnap bepótolom. Mert tudom, hogy fél óra múlva sokkal jobban fogom érezni magam, mint most. Nem azért edzek, mert minden percét élvezem, hanem azért, mert hosszú távon ez tesz jót nekem.
Ugyanez igaz a terápiára is
Szerintem önmagában terápiára járni még nem öngondoskodás, csak nagyon jól hangzik kimondani. Az igazán nehéz része az, amikor kijövök onnan, és megpróbálom a gyakorlatban is alkalmazni azt, amiről beszéltünk. Amikor felismerem ugyanazokat a rossz mintákat egy veszekedés közben. Amikor megpróbálok másképp reagálni, mint húsz vagy harminc éve automatikusan tenném. Ez fárasztó, sokszor kellemetlen, és egyáltalán nem fotogén.
Az is öngondoskodás, amikor végre komolyan veszem a saját határaimat. Amikor belátom, hogy elfáradtam, és nem próbálom még két napig bizonygatni magamnak, hogy „ezt még kibírom”. Régebben a pihenést gyakran lustaságnak éreztem. Ma már egyre inkább úgy gondolok rá, mint a megelőzés egyik formájára.
És nem, nem kell hozzá szabaddá tennem egy napot és lefoglalnom egy spa kezelést, néha bőven elég kikapcsolni az értesítéseket a telefonomon, és kimenni sétálni egyet a parkba.
Néha az öngondoskodás egészen apró dolgokból áll
Időben befizetem a számlákat, mert tudom, hogy később csak stresszt okozna. Elmegyek egy szűrővizsgálatra, pedig semmi kedvem hozzá. Megfőzök valami normális vacsorát, ahelyett hogy harmadszor is rendelnék. Ezek egyikéről sem készül olyan kép, ami tízezer lájkot hozna.
Az önszeretet számomra egyre kevésbé arról szól, hogy hogyan kényeztetem magam, és egyre inkább arról, hogy mennyire vagyok hajlandó felelősséget vállalni magamért.
Ahogy egy szerető szülő sem mindig azt adja a gyerekének, amit az adott pillanatban szeretne, úgy én sem mindig azt adom magamnak, ami a legkellemesebb. Hanem azt, amire valóban szükségem van.
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
