Fantasyba oltott tündérmese – Az utolsó boszorkányvadász (Filmkritika)

Szokatlan szerepben láthatjuk Vin Dielest – Az utolsó boszorkányvadász készítői nem is próbálják leplezni, hogy olyan filmet akartak összehozni, ami elsősorban a női közönségnek szól, de közben a megújult igényeket is kielégíti.

A fantasy műfaja ugyanis az elmúlt években kilépett a képregényeken nevelkedett geekek hálószobájából, és a szélesebb közönséget is meghódította. Nyilvánvalóvá vált, hogy idővel jönnek majd azok a mozik is, amelyek ezt a hullámot meglovagolva, de inkább a női mozizók igényeinek kielégítésére blazíroznak majd. A fantasyba oltott tündérmese legfontosabb földöntúli karakterei így ezúttal nem törpök vagy tündék, hanem boszorkányok, és persze a szereplőket is ennek megfelelően válogatták – Vin Diesel például valószínűleg nem a két szép szeméért, hanem inkább a kidolgozott felsőtestéért került a filmbe. Szerencsére a karakterével könnyű szimpatizálni, a világ megmentése közben feleségét és gyermekét elvesztő hős azonnal megdobogtatja a szíveket.

Az alaptörténet egyébként szépen besimul a földöntúli lényeket vadászó filmek és sorozatok szériájába: 500 évvel ezelőtt háború dúlt az emberek és boszorkányok között, akik a világra akarták szabadítani a fekete halált. Boszorkányvadászok seregei harcoltak az ördögi ellenséggel az egész világon, köztük Kaulder (Vin Diesel), akinek sikerült megölnie a boszorkák mindenható királynőjét. Azonban a halála előtti pillanatban a királynő halhatatlansággal átkozta meg Kauldert. Lehet, hogy ez elsőre nem hangzik olyan borzasztónak, azonban ezzel mindörökre elválasztotta őt imádott feleségétől és lányától, hiszen örökké tartó életében a halandók e világi léte csak egy röpke pillanat.